Közelről Ericsson 28G-s csattanása Monzából

megosztás
hozzászólás
Közelről Ericsson 28G-s csattanása Monzából
2018. szept. 6. 6:05

Egy rövidebb, de annál részletesebb videó arról, Marcus Ericssonnak mit kellett átélnie a Sauber volánja mögött Monzában a második szabadedzésen.

Ez a szezon sem múlik egy nagyobb csattanások és ütközések nélkül, de szerencsére egyelőre senki sem sérült meg komolyabban. Monza előtt a Belga Nagydíjon történt rajtbaleset borzolta a kedélyeket, és utólag kiderült, hogy Fernando Alonso hátsérülést szenvedett, ami csak napokkal később jött ki rajta.

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a „védőangyalok” ismét munkába álljanak. Ezúttal a svájci csapat svéd versenyzője került veszélybe, pár perccel a második szabadedzés zöld jelzése után.

Ericsson a DRS hibája miatt vágódott neki a korlátnak, és törte rommá az autóját, amit a szerelőknek teljesen át kellett építeniük a hétvégére. A legfontosabb azonban az volt, hogy a pilótának és másnak sem esett baja.

A Liberty Media egy érdekesebb videóval készült számunkra az eset kapcsán, amiből megtudhatjuk, hogy az eset 320 km/órás tempónál történt.

Az első behatás 15G erővel bírt, majd a következő már 28G-vel. Ez azt jelenti, hogy a versenyző testsúlyának 28 szorosa hatott rá. Mindez, ha nem lett volna elég, Ericsson gépe négyszer is megpördült, ami közben a Halo is jó szolgálatot teljesített.

VIDEÓN ERICSSON ESETE, KICSIT MÁSKÉPP, MINT EDDIG

Következő Forma-1 cikk
Szubjektíven: Kimi Raikkönen elbukta F1-es karrierje utolsó futamgyőzelmi esélyét

Előző cikk

Szubjektíven: Kimi Raikkönen elbukta F1-es karrierje utolsó futamgyőzelmi esélyét

Következő cikk

Képeken az F1-es retro versenyzői parádé az Olasz Nagydíjról

Képeken az F1-es retro versenyzői parádé az Olasz Nagydíjról
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Alesemény Második szabadedzés
Versenyzők Marcus Ericsson
Csapatok Sauber
Cikk típusa Hírek