Kiderült, mi okozta Vettel gyenge versenyét Brazíliában

megosztás
hozzászólás
Kiderült, mi okozta Vettel gyenge versenyét Brazíliában
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. nov. 11. 21:46

Sebastian Vettel egy problémának köszönhette azt, hogy nem tudott a saját tempójában autózni, így többek között Kimi Räikkönentől is kikapott.

Brazíliában a Ferrari igen erős teljesítménnyel állt elő, legalábbis szombaton. Az időmérő edzésen Vettel nagyon kevéssel maradt el Hamilton pole körétől, és akkor úgy tűnt, abszolút favoritként várhatják vasárnap a versenyt.

Még több F1 hír:

Az olaszok papíron gumielőnyben voltak, mivel a lágy tappancsokon rajtolhattak el, ellenben a Mercedesszel és a Red Bullal, akik szuperlágyon jutottak be a Q3-ba, így azokkal a gumikkal kellett felállniuk a rajtrácsra.

A futam végig lüktető volt, de a Ferrarinak nem volt reális esélye a győzelemre, már csak a rendkívül versenyképes Red Bull miatt sem, mely parádésan kezelte a szuperlágy keveréket. Végül csak Räikkönen állhatott fel a dobogóra Maranellóból, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy harcban maradjanak a konstruktőri címért, amit így ismét a Mercedes nyert meg.

„Ma sajnálatos módon Kimi dobogójának ellenére nem sikerült elérnünk a célunkat, mely a konstruktőri bajnoki harcról szólt.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnök, Maurizio Arrivabene.

Közben az is kiderült, hogy Vettel miért zárt ennyire gyenge futamot. A német végül csak a 6. helyen ért célba.

„Már a felvezető körben észleltünk egy szenzoros problémát Sebastian autójában. Ez azt jelentette, hogy az egész verseny ideje alatt különböző beállításokat kellett futtatni azokhoz képest, melyeket rendes körülmények között használnánk, és emiatt az autót nehéz volt vezetni.”

A gratuláció nem maradt el a címvédőnek.

„Gratulálok a Mercedesnek, hogy megnyerték a csapatbajnoki címet.”

Következő cikk
Hivatalos: két nap közmunkára ítélte az FIA Verstappent

Előző cikk

Hivatalos: két nap közmunkára ítélte az FIA Verstappent

Következő cikk

Mercedes: "Hamilton nélkül nem nyertünk volna öt címet"

Mercedes: "Hamilton nélkül nem nyertünk volna öt címet"