Fernando Alonso tudja, mi lesz 2021-ben…

A 2020-as világbajnokságból még hét verseny van hátra, amikor a Mercedes hatszoros világbajnoka, a brit Lewis Hamilton közel két futamnyi előnnyel, 44 ponttal vezet a másik Mercedesben ülő Valtteri Bottas előtt. A jövőre visszatérő Fernando Alonso biztos benne, hogy nem csak az ide, hanem a jövő évi világbajnok kilétét is tudja.

Fernando Alonso tudja, mi lesz 2021-ben…

A már eddig is hatalmas online műsortárral rendelkező Amazon Prime kínálata nemrég a „Fernando” című öt részes dokumentumfilm sorozattal bővült. A kétszeres világbajnok Fernando Alonso mindennapjait egy évig kamerázták.

A „Fernando” hű képet ad Alonso versenyzés iránti szenvedélyéről, és közelebb hozza a sisak alatt megbúvó embert. Az Asztúria tartományából származó spanyol 2019-ben részt vett az Indy500-as és a Le Mans-i 24 órás versenyen, 2020 januárjában pedig a Dakar-ralin.

Még több F1 hír:

A dokumentumfilmben az Alonsóhoz közel álló személyek is szerepet kaptak: menedzsere Luis Garcia Abad, testvére, Lorena Alonso, párja, Linda Morselli, és barátja, Carlos Sainz egyaránt megszólal. Rajtuk keresztül jobban megismerhetjük Alonsót, az embert.

A sorozat elején a 32 F1-es futamgyőzelemmel rendelkező Alonso elmondja, miért döntött úgy, hogy 2021-ben visszatér a száguldó cirkusz mezőnyébe.

„Nem azért térek vissza, hogy flancos éttermekben egyek és sokat utazgassak. Csakis egy dolog érdekel: a győzelem.”

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fotó készítője: Renault

Alonso eredeti terve az volt, hogy az új szabályok bevezetésének évében térjen vissza a mezőnybe. A koronavírus megjelenése előtt úgy volt, hogy a sportot gyökeresen megváltoztató változások 2021-ben érkeznek, a világjárvány azonban 2022-re tolta az új érát.

„Komoly dilemmába kerültem. Az új szabályok bevezetését 2022-re halasztották, így döntenem kellett: tényleg olyan sokáig akarok várni? Vagy inkább ragadjam meg a lehetőséget, és használjam a következő évet a felkészülésre? Végül úgy döntöttem, az utóbbi a helyes út.”

2005 és 2006 világbajnoka így folytatta: „Mindannyian tudjuk, hogy 2021-ben Lewis Hamilton és a Mercedes szerzi meg a világbajnoki címet. 2022-ben azonban bárki odaérhet: Alpine, Ferrari, Red Bull.”

„Semmi sem garantálja ugyanakkor, hogy valaki legyőzi a Mercedest. A Forma-1 nem a puszta számok világa. A lehető legjobban fel fogunk készülni, és bízunk benne, hogy ez meghozza majd a sikert” – tekintett a jövőbe a 39 éves Alonso.

Zack Brown mer nagyot álmodni 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

További fejlesztésekkel készül a Ferrari
Előző cikk

További fejlesztésekkel készül a Ferrari

Következő cikk

A Forma-1 eddigi vezetője "nem szeretne útban lenni" 2021-től

A Forma-1 eddigi vezetője "nem szeretne útban lenni" 2021-től
Hozzászólások betöltése