Egy teljesen átalakult Mercedes a Forma-1-ben

Niki Lauda és Toto Wolff érkezésével a Mercedes gyári csapata teljesen átalakult a Forma-1-ben, ami gyakorlatilag mindent megváltoztatott a szerkezeten belül.

A Mercedes 2010 óta versenyez ismét saját csapattal a sportban. A német gyártó Nico Rosberg leszerződtetése után meggyőzte Michael Schumachert a visszatérésről, aki abban a reményben döntött így, hogy újra futamgyőzelmeket szerezhet és talán lehet esélye egy újabb világbajnoki címre.

A hétszeres világbajnoknak azonban csalódnia kellett, hiszen az autója összességében nem volt versenyképes, miközben rendre technikai problémák hátráltatták. A Mercedes vezetősége szintén nem volt elégedett a helyzettel, és 2013-ra komoly változtatásokat hajtott végre. Ez a folyamat azonban már 2012 év elején megkezdődtek az új fejlesztésekkel és szerkezeti átalakításokkal.

A németek tudták, hogy komoly változásokra van szükségük, és ennek megfelelően három nagy nevet is sikerült szerződtetniük. Elsőként Niki Lauda, a korábbi osztrák világbajnok érkezett a csapathoz. Nem sokkal később a gárda hivatalosan is bejelentette Schumacher visszavonulását, akinek a helyét Lewis Hamilton vette át.

A Daimler a nevek mellett eredményeket akart látni, így a csapaton minden eddiginél nagyobb volt a nyomás. A Mercedes 2013-ra sokat erősödött, ami nagyban volt köszönhető Lauda, Wolff és Hamilton érkezésének is, hiszen a trió frissességet és egyfajta más dimenziót vitt a csapathoz.

Wolff, aki januárban csatlakozott a Mercedes AMG Petronas csapathoz, mint új sportigazgató és résztulajdonos, a BBC-nek adott exkluzív interjújában elmondta, a Daimler komoly nyomás alá helyezte a gárdát. Mindeközben Lauda, mint a csapat másik résztulajdonosa és az ügyvezetés egyik első embere a háttérben azon tevékenykedett, hogy a megfelelő embereket hozza a csapathoz. Az egyik ilyen neves szakember James Allison volt, akinek időközben hivatalossá vált a távozása a Lotusnál. Egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja tovább a neves mérnök, de egy biztos, a Ferrari és a Mercedes kizárta a szakember érkezését, aki valószínűleg a McLarennél fog munkát vállalni, ahol az épp a Mercedeshez tartó Paddy Lowe helyét veheti át.

Wolff a következőképpen írta le Lauda szerepét a Mercedesnél.

„Ő a mi Jackie Stewartunk (a Lotus tanácsadója), vagy Helmut Markónk (a Red Bull tanácsadója). Ő az, aki segít nekünk a kapcsolatok kiépítésében. Ő olyan, mint egy cirkáló rakéta, aki a szponzorokra is hatással van. Niki egy legenda, és egy olyasvalaki, akivel, ha egy asztalnál ülsz, miközben döntéseket hozol, a segítségedre van. Összességében azonban nem vállal szerepet az üzleti szférában, csak segít nekünk a kapcsolatok kiépítésében.”

A sajtóban azt pletykálják, hogy Ross Brawn csapatfőnök jövőre távozhat és Lowe veheti át a helyét. Wolff ismét csak hangsúlyozta, a Ferrari egykori vezére fontos szerepet tölt be náluk és nincs okuk arra, hogy változtassanak ezen. Ezzel együtt az osztrák is elismerte, van esély Lowe érkezésére.

Az osztrák üzletember és korábbi versenyző egyértelművé tette, nincsenek olyan tervei, hogy csapatfőnök legyen.

„Tökéletesen elégedett vagyok a jelenlegi szerepemmel. Tulajdonos vagyok, ami egy olyan pozícióba helyez engem, mely elegendő számomra. Totálisan őrült lennék, ha olyasmit akarnék elvenni, mint ami Ross neve mellett szerepel. Ő 15 címet nyert a Forma-1-ben és ki vagyok én ehhez képest az eredményességet illetően? Ő egy mérnök, én pedig üzletember vagyok.”

„Ross ambiciózus és motivált azt illetően, hogy megnyerjük a világbajnokságot a Mercedesszel. Szerintem látni fogjuk ennek a gyümölcsét. Ami pedig a jövőt illeti, a sorsa a saját kezében van.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING