Domenicali: Alonso azonnal „bikaként” támadott

Stefano Domenicali is csak szuperlatívuszokban tud spanyol versenyzőjéről beszélni, aki ma 2006 után ismét megnyerte a Spanyol Nagydíjat Barcelonában.

Stefano Domenicali

Ez egy nagyon boldog nap számunkra, hiszen a csapatunk remekül dolgozott, miközben Fernando és Felipe is felállhatott a dobogóra. Úgy vélem, hogyha Felipe nem kap büntetést szombaton, akkor még a kettős siker is sikerülhetett volna. Ezzel együtt még így is egy remek eredményről beszélhetünk, mely fontos pontokat jelentett számunkra.

Az első 5 versenyünk nem feltétlen úgy alakult, mint azt szerettük volna, miközben technikai problémáink voltak, és hibákat is vétettünk. A küzdelmet azonban nem adtuk fel, mert tudjuk, hogy még sok van hátra és láthatjuk, hogy egy győzelemmel mekkorát lehet előrelépni a tabellán. Talán most nem vagyunk olyan helyzetben, mint tavaly, már ami a ponttáblázatot jelenti, de a kilátásaink sokkal jobbak, miután az autónk nagyon versenyképes és saját erőből is képes futamot nyerni.

Ez azonban nem az a szint, amivel elégedettek lehetünk. Sőt, soha nem lehetünk elégedettek, mert néha a tökéletes szereplés is kevés. A versenytársak nagyon erősek. Ezt láthattuk ma a Lotus esetében is.

A mai azonban Fernando napja volt, aki az első pillanattól kezdődően „bikaként” küzdött és tört előre. Nem ismert határokat és csak az járt a fejében, hogy első legyen, kijavítván a bahreini hétvégéjét. Azt hiszem, hogy ezzel a teljesítményével minden rajongóját boldoggá tette. Minket is.

Szükséges, hogy fejlesszük az autónkat, mert az időmérő edzésen még mindig nem vagyunk elég gyorsak. Ez nehézséget jelent számunkra a versenyeken, hiszen nem mindig tudunk nyerni a távolabbi sorokból. Nem építhetünk csak a versenytempónkra. Fontos, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt az időmérő és a verseny között. Elégedett vagyok az előrelépésekkel, de hamarosan eljön az idő, amikor nagyrészt a következő esztendőre fogunk koncentrálni. Ez hamarosan esedékes lesz, így mindent ki kell hoznunk a rendelkezésünkre álló erőforrásokból és autóból.

Pozitívan várjuk a folytatást, hiszen az autónk versenyképes. Úgy vélem, hogy rendszeresen ott tudunk lenni a dobogón és mindkét versenyzőnk sikeres, akkor minden esélyünk meg lehet arra, hogy bajnokok legyünk. Az út azonban hosszú, hiszen még mindig sok verseny van hátra.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING