Börtönbüntetés is várhat Nelson Piquet-re a rasszista-botrány miatt?
A brit Express beszámolója szerint akár súlyos szankciókkal is sújthatják a Forma-1 háromszoros világbajnokát, miután egy tavalyi interjúban rasszista jelzővel illette Lewis Hamiltont.
Az ominózus beszélgetésre tavaly ősszel került sor egy brazil csatornán, ahol a 2021-es Forma-1-es szezonzáró futam eseményeit elemezve rasszista jelzővel illette a Mercedes hétszeres világbajnokát.
A botrány azok után robbant ki, hogy a nemzetközi sajtó néhány napja felfigyelt a felvételre, nem sokkal később pedig a Forma-1 már ki is tiltotta az egykori pilótát a paddockból és a száguldó cirkusz egyöntetűen kiállt Hamilton mellett, valamint a hátrányos megkülönböztetés ellen.
Piquet - akinek a lánya Max Verstappennel alkot egy párt - a tavalyi Brit Nagydíj eseményeiről elmélkedve kitért a holland és Hamilton párharcára, amelynek az lett a vége, hogy a Red Bull versenyzője kiesett a futamból, miután a brit koccant vele.
A brazil az esetről beszélve úgy fogalmazott, hogy a kis "n*gger" szabálytalanul tartotta bent Verstappen mellett az autóját, ez okozta a balesetet.
Bár nem sokkal később Piquet nyilvánosan bocsánatot kért, ugyanakkor kijelentette, a Hamiltonra használt jelzőt egyáltalán nem szánta rasszistának, hiszen ezt a szót gyakran alkalmazzák Brazíliában a srác, vagy fickó szinonimájaként.
A Motorsport portugál és brazil nyelvben jártas kollégái azonban megerősítették, a Piquet által említett kifejezést nem szokás valaki által ismeretlen emberre használni, hacsak nem áll a beszélő szándékában megsérteni az adott személyt.
A brit Express most arról számolt be, hogy hazájában akár vizsgálat is indulhat az egykori versenyző ellen a kijelentései miatt, ugyanis három parlamenti képviselő is "faji bűncselekménnyel" vádolta meg.
Aurea Carolina, Taliria Petrone és Vivi Reis hivatalos feljelentést tette Nelson Piquet ellen a brazíliai ügyészségen, de az egyelőre nem világos, hogy megkezdődött-e vizsgálat az ügyben.
Miközben az ügyészség hivatalos formában nem reagált a hírekre, Renan Gandolfi szakjogász szerint Piquet-t akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik és súlyos pénzbírságra is számíthat, ha a büntetőjogi törvények szerint.
Lewis Hamilton reagált Ecclestone nyilatkozatára: „El sem hiszem, hogy ezt hallottam...”
Izgalmasra sikeredett a 2022-es Le Mans is. Tekintsd meg a futam összefoglalóját a Motorsport.com videójában!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.