Alonso ismét Q3-ban, de nem akar esőt

Fernando Alonso ismét megmutatta, hogy ott a helye a legjobb tíz pilóta között – a kétszeres világbajnok ezúttal a Stájer Nagydíj időmérő edzésén hozta be az Alpine-t a Q3-ba, a hátránya pedig mindössze hat század volt Cunodához képest.

Alonso ismét Q3-ban, de nem akar esőt

Fernando Alonso ezúttal is a 9. helyen végzett az időmérőn, a spanyol bajnok azonban egy hellyel előrébbről rajtolhat a holnapi futamon, minek után Juki Cunodát megbüntették Valtteri Bottas feltartása miatt.

Fernando Alonso ismét hozta a kötelezőt, ami annak tükrében különösen erős teljesítmény a részéről, hogy fiatalabb csapattársa ezúttal már a Q1-ben kiesett. Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb szakadék alakul ki a két Alpine-pilóta között.

„Igen, elégedett vagyok a mai teljesítménnyel. Újra a Q3-ban vagyok, boldog vagyok ezzel, ezen az időmérőn különösen szórakoztató volt vezetni az autót, minden alkalommal, amikor átszeltem a célvonalat, jól éreztem magam az autóban, rendben volt az egyensúly.”

„Nem tudom, hogy 100 százalékos vagyok-e már, minden körön tanulok dolgokat, és imádnám, ha több időt tölthetnék az autóban, de az év kezdete óta jobban megismertem a gumikat és az autót, jobban tudom optimalizálni a beállításokat.”

Még több F1 hír:

„Zsinórban három alkalommal pontokat szereztem vasárnap, szóval odaérni remek pillanat, Baku óta minden a megfelelő irányba halad az én oldalamon” – tette hozzá a spanyol, aki felkészült arra az esetre is, hogy esni fog az eső holnap.

„Nos, azt hiszem, ez kihívás lesz. Hogy őszinte legyek, én jobban preferálnék egy száraz futamot, mivel legalább egy szabadedzést szerettem volna nedves körülmények között, hogy felkészítsd magad, az autót, az érzéseid. Nem igazán szerettem ezt Imolában.”

„De igen, úgy tűnik, hogy esni fog holnap, de ez ugyanolyan lesz mindenkinek, megpróbálok olyan gyorsan alkalmazkodni, amennyire csak lehetséges” – zárta a gondolatait a két év után visszatérő spanyol pilóta.

Steiner Schumacher édesanyjától tudta meg, hogy gond van az üléssel...

megosztás
hozzászólás
Mélyrepülésben a Ferrari, Sainz Russell mögött az időmérőn
Előző cikk

Mélyrepülésben a Ferrari, Sainz Russell mögött az időmérőn

Következő cikk

Russell megelőzött egy Ferrarit és egy McLarent, pontokat akar a futamon

Russell megelőzött egy Ferrarit és egy McLarent, pontokat akar a futamon
Hozzászólások betöltése