Mélyrepülésben a Ferrari, Sainz Russell mögött az időmérőn

Pocsék időmérőn van túl a Ferrari a Stájer Nagydíj versenyhétvégéjén, minek után Carlos Sainz már a Q2-ben kiesett, ráadásul a spanyolt még Russell is megelőzte a nem éppen acélos tempójáról ismert Williams autójával.

Mélyrepülésben a Ferrari, Sainz Russell mögött az időmérőn

A Ferrarinak az utcai versenypályákat követően nem sok oka volt örömre, és nagyon úgy tűnik, hogy a megpróbáltatásuk a Stájer Nagydíjon folytatódik, ahol Carlos Sainz csupán a 12. helyen végzett a szombati kvalifikáción. Habár a spanyolnak az utolsó körén gondjai adódtak, szerinte nem ezen múlt a jobb szereplés.

„Nem arról van szó, hogy az utolsó kísérlet sokkal előrébb repíthetett volna. Azt hiszem, hogy ugyanide kvalifikáltam volna. Az idő egy tizeddel gyorsabb volt, de ez nem változtatott volna a pozíción valami sokat.”

„Látni lehet, hogy szenvedünk ezeken a pályákon, az olyan pályákon, ahol olyan sok hosszú egyenes és közepesen gyors kanyar van. Az autó nem reagál jól, és számomra, hogy őszinte legyek, több időbe telik, hogy megértsem, hogyan vezessek ezeken a típusú pályákon.”

Még több F1 hír:

„De ez van, meglátjuk, hogy mit tehetek a versenyen, hogy kicsit előrébb végezzek” – tette hozzá a spanyol, aki sokkal erősebb versenyben reménykedik. „Remélhetőleg az érzés javulni fog, nehéz lenne rosszabban teljesíteni, mint a kvalifikáción.”

„Az nyilvánvaló, hogy van valami, amit nem igazán tudunk a helyére rakni. Remélhetőleg ez a trend változni fog, és a versenyen képesek leszünk arra, hogy előrelépjünk, ne pedig hátra” – zárta le a gondolatait Sainz, akinek a csapattársa a 7. helyen végzett az időmérőn.

Steiner Schumacher édesanyjától tudta meg, hogy gond van az üléssel...

megosztás
hozzászólás
Norris hatalmasat ment: „Meglepődtem magamon!”

Előző cikk

Norris hatalmasat ment: „Meglepődtem magamon!”

Következő cikk

Alonso ismét Q3-ban, de nem akar esőt

Alonso ismét Q3-ban, de nem akar esőt
Hozzászólások betöltése