Alonso büszke arra, hogy majdnem 19-0-ra győzte le Raikkönent a Ferrarinál

Alonso büszke arra, hogy majdnem 19-0-ra győzte le Raikkönent a Ferrarinál

Fernando Alonso büszke arra, amit a Ferrarinál letett az asztalra, de tudja, hogy összességében csalódnia kellett, mivel ezen öt esztendő alatt egy alkalommal sem tudott bajnokságot nyerni.

A spanyol sajtó rémálomként írta le Alonso ferraris karrierjét, mely álomszerűen indult, hiszen sokáig úgy tűnt, hogy a finn „Jégemberhez” hasonlóan azonnal címet szerezhet az olaszokkal.

Ez végül nem történt meg, és 2012-ben sem, amikor ugyancsak az utolsó futamon vesztette el annak a lehetőségét, hogy megszerezze a harmadik címét a Forma-1-ben. Fernando korábban elárulta, hogy megvolt a lehetősége a hosszabbításra, de ő már a 2016 év végéig szóló szerződését sem akarta kitölteni, miután látta, hogy nem valami fényes a helyzet a Ferrarinál.

Ennek ellenére büszke az eredményeire, hiszen 2010 és 2014 között egyedül vitte a csapatot a hátán.

„Hálás vagyok ezért az öt esztendőért a Ferrarinak, a Tifosiknak és mindenkinek, akivel együtt dolgozhattam. Ők továbbra is a családom részei maradnak, de most eljött a pillanat, hogy elköszönjünk egymástól. Ez egy újabb fontos és meghatározó lépés lesz a karrieremben, de hiszek abban, hogy jól döntöttem.”

http://youtu.be/eS2Sh0T4jzs?t=7m24s

„Semmi rosszat nem fogok mondani a Ferrariról, hiszen a családomról beszélek, akikkel remek dolgokat is megéltem. Felnőttem és sokat tanultam ezen időszak alatt – emberként és versenyzőként egyaránt. A Red Bullnak elsöprő technikai fölénye volt, de még így is majdnem le tudtuk őket győzni, ráadásul két alkalommal is. Idén pedig a Mercedes játszik hasonló szerepet a Forma-1-ben, de sajnos ellenük most nem tudtam felvenni a harcot.”

McLaren, mint következő állomás?

„A rajongók nyilvánvalóan kissé feszültek amiatt, hogy mi lesz velem a folytatásban, de én teljesen nyugodt vagyok. Egy dolog valamit aláírni két, vagy három hónappal ezelőtt, és megint más bejelenteni azt. Még egy kis türelmet kérek, de hamarosan minden a helyére kerül ebben a puzzle játékban.”

Legjobb és legrosszabb pillanat?

„A legjobb 2012-ben volt Valenciában. Karrierem szempontjából az egy óriási siker volt, hiszen váratlan győzelmet szereztem. Minden győzelem különleges a Ferrarival, de ez rendkívül emlékezetes volt. A legrosszabb pillanatomat 2010-ben Abu Dhabiban éltem meg, amikor egy szerencsétlen hétvége végén elvesztettem a bajnokságot. A másik pedig Monza volt, amikor a szünet után megérkeztem a helyszínre, és tudtam, hogy ez az utolsó versenyem ott a Ferrarival. Ott voltak az emberek a lelátókon és szurkoltak. Rossz volt, mert nem tudtam tőlük a megfelelő módon elbúcsúzni. A legjobb pillanat idén pedig az volt, amikor Magyarországon majdnem nyerni tudtam. Remélhetőleg a mostani lesz a legjobb hétvégénk a szezonban.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Alonso a spanyol AS kérdésére elmondta, örül, hogy idén egy világbajnok csapattársat győzött le, és nem is kis különbséggel.

„Szomorúságot és csalódottságot is érzek most, mivel a Ferrarinál azt reméled, hogy bajnoki címeket szerzel. Ennek ellenére büszke vagyok az elért eredményeimre, mivel mint mondtam, versenyzőként is fejlődtem, és nagyon fontos éveket tudhatok magam mögött a karrierem szempontjából. Nem akarom túlságosan összehasonlítani a csapattársaimhoz képest elérteket, de amikor egy bajnok foglal helyet a garázs másik oldalán, akit két szerencsétlenül alakult futam nélkül majdnem 19-0-ra győzöl le, az nem rossz dolog…”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Kimi Raikkonen
Cikk típusa BRÉKING