A Red Bull szerint Vettel és Alonso csatája teljesen rendben volt

A Red Bull szerint Vettel és Alonso csatája teljesen rendben volt

A Red Bull Racing szerint Sebastian Vettel és Fernando Alonso vasárnapi csatája teljesen fair volt, és csak a szabályok hibáztathatóak azért, hogy a német és a spanyol is megpróbálta a másikat bepanaszolni.

A Forma-1 nemrég nagyobb szabadságot adott a versenyzőknek az egymás elleni küzdelmekben, ám mindeközben szigorított a különböző pályaelhagyásokat illetően, még akkor is, ha azok nem feltétlen járnak előnnyel, vagy komolyabb előnnyel.

Így volt ez legutóbb Silverstone-ban is, de az új szabályok miatt Vettel és Alonso a rádión keresztül folyamatosan egymást panaszolta a csapatának. A versenybíróság azonban semmi kirívót nem talált ezekben a kisebb pályaelhagyásokban, amit korábban az időmérőkön például keményen megtorolt, és elvette az adott versenyző gyors körét.

Niki Lauda, a háromszoros világbajnok legenda szerint a Red Bull címvédője egyenesen gyerekesen viselkedett a volán mögött. Christian Horner csapatfőnök a brit Autosport hasábjain elmondta, ez a panaszáradat és negatív kritika csak az új szabályoknak köszönhetőek, melyek a pályaelhagyásokat, vagy kiszélesítéseket illeti.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A két srác egymásnak esett, és egy nagyszerű versenyzést mutattak be. A problémát az jelenti, hogy bevezették ezeket a szabályokat a pályaelhagyásokat, és kiszélesítéseket illetően. Profi versenyzőkről beszélünk, így mindketten egymásra mutogattak a hibákat követően.”

„Mindketten határon autóztak. Nem lenne helyes, ha ezekért a dolgokért megbüntetnék őket. Fernando folyamatosan szélesre vette a Copse-t és a Club-ot, amire Sebastian gyorsan rá is mutatott. Seb csak meg akarta őt előzni. Beszéltünk Charlie-val erről. és biztos vagyok benne, hogy a Ferrari is megtette ezt Sebastian miatt. Szóval le a kalappal az FIA és a versenybírák előtt, akik lehetővé tették ezt a versenyt a két pilóta között.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso , Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING