Forma-1 Monacói Nagydíj

A nemzetközi sajtó az „elképesztő” Alonsót és a „remek” Ocont méltatta

A nemzetközi média az elszalasztott esélyt siratta Monacóban, miközben az „elképesztő” Alonsót és a „remek” Ocont méltatta.

Esteban Ocon, Alpine F1 Team, 3rd position, celebrates in Parc Ferme with Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 2nd position

Sokáig úgy tűnt, hogy az előzetes jóslatoknak megfelelően valóban lehet némi átrendeződés az erőviszonyokat tekintve Monacóban, ahol elképesztő izgalmak közepette szerezte meg a pole-t Max Verstappen.

Vasárnap már kevésbé mutatkozott sok esély arra, hogy akár  Alonso képes legyen megszorítani a hollandot, ám a futam utolsó harmadában leszakadt az ég, amelynek következtében nagy esélyt kapott a spanyol arra, hogy végre felérjen a csúcsra.

A Red Bull és Verstappen azonban a rendkívül nehéz időjárási körülmények közepette is kitartott az idei domináns teljesítménye mellett, és végül gond nélkül behúzták a győzelmet az idén eddig hihetetlen formát mutatót Alonso, valamint a feltámadó Ocon előtt.

„Azzal az érzéssel kezdődött a Forma-1, hogy ez lehet az a futam, amelyen a Red Bullt végre komolyan veszélyeztetheti egy másik csapat, sőt, talán meg is verheti” – áll a BBC oldalán. „Ez az érzés végig kitartott a kvalifikáción és a verseny nagy részében, de végül Max Verstappen és az autója azt tette, amit mindig is szokott: szétzúzta ezeket a reményeket.”

A spanyol AS az „elképesztő” Fernando Alonsót méltatta: „Hírességek, jachtok, autós felvonulás, eső, káosz, balesetek.... ez volt Monaco. Minden megtörtént mindenkivel, és még ezek a dolgok sem változtattak azon, ami sejthető volt: Verstappen nyert Monte-Carlóban egy elképesztő Alonso és egy kiváló Ocon előtt.”

Az ESPN elsősorban az eső okozta káoszt – illetve annak elmaradását – emelte ki, azonban azt hozzátették, hogy jót tett a futamnak a verseny utolsó harmadára megérkező felfordulás.

„Bár az eső rossz hír volt Verstappen számára, a hagyományos monacói autókázást a verseny utolsó harmadára vadregényesre változtatta, ahogy a pilóták a tapadásért küzdöttek a felázott 3,3 kilométeres pályán.”

Alonso nem csak a futamokon nyújt kiemelkedő teljesítményt, de ő egyike annak a két pilótának, akik eddig minden kvalifikáción legyőzte a csapattársát…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: az Aston Martin már a Honda érkezése előtt is nyerhet bajnokságot
Következő cikk „A Ferrari már bizonytalan a stratégiai döntései kapcsán a múltbéli hibák miatt”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország