A McLaren az idei autóját sokkal inkább a Renault motorjához tudta építeni

megosztás
hozzászólás
A McLaren az idei autóját sokkal inkább a Renault motorjához tudta építeni
2019. febr. 16. 10:24

Nehéz elképzelni azt, hogy a McLaren hasonlóan gyengén teljesítsen az új autóval, mint a tavalyival, mely sok szempontból egy igen nehézkes konstrukció volt.

A McLaren hónapokon át gondolkozott azon, hogy mitévő legyen a Hondával, mellyel hosszútávra állapodtak meg. A japánok cserébe a gyári támogatás mellett sok pénzzel támogatták a britek költségvetését. A kapcsolat azonban egyik oldalról sem akart működni.

Még több F1 hír:

Noha a Honda mindenképpen folytatni akarta volna a munkát a McLarennel, Wokingban az a döntés született, hogy felbontják a szerződésüket a japánokkal és a Renault-ra váltanak át, miután a Mercedes és a Ferrari egysége sem volt elérhető számukra. A döntés azonban későn született meg, így az MCL33 kapcsán jelentős átalakításokra volt szükség, mivel az a Honda egysége köré épült.

Az idei szezonban azonban ez már nem lehet gond a McLarennél, miközben a Renault is változtatott az elképzelésein. A franciák szerint nagyon sokat léptek előre a téli időszakban és képesek lehetnek arra a teljesítményre az erőforrásukkal, mint a riválisok.

Gil de Ferran, a McLaren sportigazgatója is felhívta a figyelmet arra, hogy az új MCL34 más körülmények között épülhetett meg.

„A tavalyi év a csapat számára az első volt a Renault-val. A kapcsolatunk folyamatosan javult az idő elteltével, ami normális, hiszen először dolgoztunk együtt. Az ilyen esetekben szükséges az, hogy megismerd a másikat, azt, hogy az hogyan végzi a munkáját. Ismerned kell a különböző részek működését is.”

„Azzal, hogy a felek jobban megismerik a másikat, a különböző eszmefuttatások és diskurzusok is könnyebbé válnak. Ennek következtében pedig fejlődik a technikai együttműködés. Tovább fontos, hogy azok a rendszerek, melyeket alkalmazol, egy ideig futtasd, hogy megértsd a gyengeségeket és azt, hol kell javítanod.”

Zak Brown, a McLaren első embere is hasonlóan vélekedik erről.

„Egy kicsit későn döntöttünk arról, hogy motorpartnert váltunk. És megbízhatósági kérdéseink is voltak, melyek közül néhány az autó tervezéséhez kötődött, valamint nem ismertük a motort és azt, hogy az miképpen passzolna a legjobban az autónkhoz. Jelenleg már más a helyzet, mivel megismertük egymást. Úgy gondolom, jobb munkát végeztünk a második évünkre a Renault-val az autónk fejlesztését illetően. Biztosan jobb helyzetben vagyunk, hogy kihasználjuk ezt az egy év tapasztalatot.”

A Renault és a McLaren között a kommunikáció is változott, ami nagyban segítette a fejlődés felgyorsítását.

„A Renault-val egy nyílt kommunikációt folytatunk. Tavaly minden kötöttebb volt, de a velük folytatott kommunikáció által képesek voltunk javítani ezen. Közösen dolgozunk azon, hogy a motor a lehető legjobb legyen.”

Következő cikk
Galéria: amikor az F1-es versenyzők „taxisofőrök” voltak

Előző cikk

Galéria: amikor az F1-es versenyzők „taxisofőrök” voltak

Következő cikk

Vettel és Leclerc a Ferrari új szerelésében

Vettel és Leclerc a Ferrari új szerelésében

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok McLaren Vásárlás , Renault F1 Team
Be first to get
breaking news