Fiatal versenyzők tesztje: boldog arcok a Ferrarinál és a Mercedesnél

Davide Rigon nagyon örült, hogy végre igazi autót vezethetett a Ferrari színeiben, míg Sam Bird a Mercedes eredményes munkáját éltette.  A Mercedes AMG rengeteg hasznos adatot gyűjtött az F1 W03 fejlesztéséhez.  

Fotó: Magny-Cours Circuit/Facebook

Rigon 700 kilométert ment tegnap az F2012-vel: délelőtt az aerodinamikai mérésekre koncentráltak, míg délután a beállításokkal foglalkoztak, illetve a kettő közötti korrelációt figyelték meg a mérnökök. Az olasz versenyző már két éve a Ferrari-család tagja, de most először vezethette a csapat Forma-1-es gépét:
 
„Már kétszer voltam Magny-Cours-ban més kategóriákkal, de hihetetlen vezetni itt egy Forma-1-es autót! Nagyon izgatott voltam az elején, de az első tíz kör megtétele után teljes mértékben képes voltam arra, hogy koncentráljak a sűrű napi programra”- mondta Rigon szerda este.
 
„Mivel ilyen sok kört tudtam menni, ez lehetővé tette azt, hogy egyre kényelmesebben érezzem magam a volán mögött, és megértsem azt a különbséget, ami az autó vezetése és a szimulátoros munka között van. Technikailag is hasznos volt, mert ez a pálya elég összetett.”
 
Rigon végül 175 kört ment a géppel, de ma már Jules Bianchi ül vissza az autóba, aki tegnap a VJM05-öt vezette.
 
Sam Bird közben tovább tesztelte a Mercedes fejlesztéseit a lágy keverékekkel, és a program valószínűleg sikerrel zárult, mivel csütörtökön Brendon Hartley veszi át a tapasztalt Bird helyét. Hartley kemény keverékekkel fog menni, és a Mercedes csak abban az esetben tervezte leváltani Birdöt, ha teljesítik az új alkatrészek kiértékelését.
 
Bird 125 kört ment tegnap, ami a keddi nappal együtt 970 kilométeres össztávot jelent:
 
„Egy pozitív második tesztnapot zártunk itt, és sikerült teljesíteni a tervezett programot – beleértve a teljesítménnyel kapcsolatos kiértékelést is, melyet el akartunk érni. Boldogak vagyunk az eredményekkel, amiket eddig láttunk, és rengeteg adat van, melyen végig kell menni, hogy segítsük az autó fejlesztését.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING