Sainz: nagyon fontos, hogy a McLaren kétéves szerződést ad

megosztás
hozzászólás
Sainz: nagyon fontos, hogy a McLaren kétéves szerződést ad
2018. szept. 19. 8:37

Ifjabb Carlos Sainz szerint rendkívül fontos tényező a képletben, hogy a McLaren nem egy, hanem két évre írt alá vele, mert ez stabilitást jelent, amiből jobb teljesítmény születhet. A Renault-tól távozó Sainz azt is elmondta, Pierre Gasly megérdemli a lehetőséget a Red Bullnál.

Sainz egy évet húzott le a Renault gyári csapatánál, de nem nyújtott elég meggyőző teljesítményt – a Red Bull pedig nem őt választotta Ricciardo helyére -, és távozni kényszerült, végül a McLarennél köt ki, ahol két évre írtak alá vele. Sainz elmagyarázta, miért annyira fontos, hogy bizalmat szavaztak neki, ráadásul nem egy, hanem két évre.

„Egy versenyzőnek magabiztosnak kell lennie, és ha egy csapat két évet ad neked, akkor az azt jelenti, tényleg bíznak és hisznek benned”- mondta Sainz a Sky Sports F1-nek. „Ez lesz az első alkalom az F1-ben, hogy két évre szóló szerződésem lesz. Ez stabilitást nyújt és magabiztossá tesz.”

„Az, hogy eltölthetsz egy második évet ugyanabban a csapatban, ugyanabban az autóban, ugyanazzal a motorral, ugyanazokkal a szerelőkkel, lehetővé teszi számodra, hogy megtaláld az apró trükköket a kocsival, és a különbségeket, ami azt jelenti, képes vagy kihozni belőle az utolsó két tizedet. Lehetővé teszi, hogy az egész csapat összeálljon. Ezért fontos a stabilitás. Tényleg segít abban, hogy teljesíts.”

Még több F1 hír:

Sainznak végül nem adatott meg a lehetőség, hogy feljebb lépjen a Red Bull ranglétráján, a Toro Rossóig jutott, anno Verstappent választották helyette. A spanyol versenyző úgy érzi, rossz volt az időzítés számára.

„Meggyőződésem, hogy ha 2016-ban vagy 2017-ben üresedés lett volna a Red Bullnál, akkor megkaptam volna a helyet, de Ricciardo és Verstappen fix volt. Majd távoztam a Renault-hoz, nagyon jó évem volt, de elveszítettem egy kicsit a fonalat, és a Red Bull nem rendelkezett olyan sok információval, így a biztos opcióra mentek Gasly révén, amit teljes mértékben támogatok, mert nagyszerű versenyző, megérdemli az esélyt a Red Bullnál”- mondta Sainz.

Következő Forma-1 cikk
Ross Brawn szerint megtört a mágia a Ferrarinál

Előző cikk

Ross Brawn szerint megtört a mágia a Ferrarinál

Következő cikk

Az FIA támogatja a harmadik autó bevezetését

Az FIA támogatja a harmadik autó bevezetését

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Carlos Sainz Jr. Vásárlás
Csapatok Renault F1 Team
Cikk típusa Hírek