WTCR: Michelisz a harmadik helyről indulhat Franciaországban

A múlt hétvége örömittas percei után nem áll meg az élet a WTCR pilótái számára. Csehország után, ahol Michelisz Norbert 2019 óta először állhatott a dobogó legfelső fokára, már Franciaországban jár a mezőny, méghozzá a Pau-Arnos pályán. 

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai Elantra N TCR

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse Hyundai Elantra N TCR

WTCR

Csehországban Michelisz már az első körben megelőzte a Zengő Motorsport spanyol pilótáját, a pole pozícióból induló Mikel Azconát és Norbi végig jól menedzselve a futamot, meg is nyerte azt. Tassi Attila sajnos egy technikai meghibásodás miatt hamar véget ért, de Boldizs Bencét tizenharmadikként intették le.

A szabadedzéseken a Lynk & Co futott a legjobban Yvan Muller és Santiago Urrutia révén és elég sokat tudtak előre lépni a korábbiakhoz képest, de a Honda is remekelt Girolami révén. A Hyundai-ok közül Michelisz volt a leggyorsabb, ugyanis a 2019-es világkupa-győztes végig a mezőny elejéhez tartozott. 

A kvalifikáció első szakasza hamar félbeszakadt, azok után, hogy Yann Ehrlacher az élre állt. Ugyanis öt perccel a kezdés után Gilles Magnus elvesztette uralmát az autó felett és a falba csapódott, melynek következtében piros zászlót lengettek. Egy negyedórás szünet után folytatódhattak a gyorskörök és Michelisz öt perccel a vége előtt az élre állt és csak Yann Ehrlacher tudta az utolsó utáni pillanatban megelőzni.

Még több F1 hír:

 

Boldizs Bence a tizenhetedik, Tassi Attila a tizennyolcadik helyen végzett. A zengős Azcona az utolsó előtti helyen végzett, de Rob Huffnak sem sikerült a továbbjutás, így egyedüliként Michelisz képviselte a magyar színeket a folytatásban.

A Q2-ben egyből az élre állt a négy Lynk & Co, de Vernay révén a Hyundai is jó tempót mutatott és ezt Michelisz is kamatoztatni tudta, aki egy pillanatra ismét az élre állt, de végül Vernay bizonyult a gyorsabbnak. A tizedik a belga Vervisch lett az Audival, ezáltal az első futamon ő indulhat holnap a pole pozícióból, őt Björk és Tarquini követi.

A Q3-ba végül Vernay és Michelisz mellett Ehrlacher, Muller és Urrutia jutott be a három Lynk & Co-val. A zárószakaszban elsőként Ehrlacher gurult ki, ideje 1:20:333 lett. Ezután Yvan Muller következett, aki majdnem másfél másodpercet adott csapattársának, ideje: 1:18:973.

 

A Lynk & Co utolsó lövését Santiago Urrutia eresztette el, aki gyorsabb volt Ehralchernél, de Mullert nem tudta megszorongatni az 1:20:093-as idővel. A Hyundaiok közül Vernay kezdett, aki lila szektorral kezdett, de ő sem tudott gyorsabb lenni Mullernél, ideje: 1:19:206.

Az utolsó kör Michelisz Norberté volt, a Hyundai magyar pilótája pedig gyorsabb volt az első szektorban Mullernél és a másodikban sem kapott csak másfél tizedet. A harmadik szektor a gyengéje volt az egész időmérő alatt a Hyundainak és ez most sem volt másképp, Michelisz a harmadik lett, alig lemaradva Vernay-tól, ideje: 1:19:235.

Ennek értelmében tehát Michelisz Norbert holnap az első futamon a nyolcadik, a másodikon az előkelő harmadik helyről indulhat és ha Norbinak sikerül átmentenie a a csehországi első körét, akkor még bármi megtörténhet. A holnapi első futamot 10:15-től, a másodikat pedig 12:15-től rendezik.

 Charles Leclerc ma 24 éves A Ferrari is köszöntötte a ma 24 éves Leclercet 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megtört a jég – Norbi újra futamot nyert!
Következő cikk WTCR: Vervisch rajt-cél győzelmet aratott, Norbi csapatutasítást követően 7.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország