Sikeres volt a Lynk & Co 03 TCR első tesztje

A Geely Group Motorsport produktív első tesztelést zárt, melyen a teljesen új Lynk & Co 03 TCR versenygépet mérték fel. A teszt Svédországban és Portugáliában zajlott.

Cyan Racing testing

Cyan Racing testing

Az első tesztek lezajlottak a kínai hátterű alakulat, melyek kapcsán elégedetten nyilatkozott a csapatvezető Alexander Murdzevski Schendvin, illetve Thed Björk is, aki a WTCC utolsó bajnoka. Ugyanakkor még hosszú út áll a WTCR-be idén belépő új csapat előtt, és könnyen lehet, hogy a hajrában az idő is sürgetni fogja őket a minél versenyképesebb autó megalkotása során.

„Boldogok vagyunk a teljesítményünkkel, az autó nagyon megbízhatónak bizonyult eddig. Néhány nagyon nehéz hónap áll mögöttünk, de egyelőre minden a terv szerint halad a kiértékelések alapján, és remélhetőleg versenyképes autót tudunk majd biztosítani.” – mondta el Alexander Murdzevski Schendvin, a Geely Group Motorsport versenyrészlegének vezetője.

A többszörös világbajnok Yvan Müller, valamint Thed Björk voltak a pilóták a tesztek folyamán, melyeket a svéd Mantorp Parkban, valamint a portugál Estorilban rendeztek.

„Fantasztikus érzés az első köröket megtenni egy teljesen új versenyautóval. Meg kell, hogy mondjam, a Lynk & Co 03 TCR teljes mértékben megfelelt az elvárásaimnak. A Geely Group Motorsport remek munkát végzett. A 2019-es minden bizonnyal az egyik legkeményebb szezon lesz a túraautósport történetében.” – nyilatkozott Björk.

További tesztek várnak még majd az autóra télen, az FIA WTCR szezon pedig jövő áprilisban veszi kezdetét majd. Az autó a szezon kezdete előtt nem sokkal lesz csak kész, szóval minden bizonnyal hektikus időszak vár még a csapatra az első futam előtt.

Cyan Racing, Lynk & Co 03 TCR

Cyan Racing, Lynk & Co 03 TCR

Fotót készítette: Cyan Racing

Cyan Racing, Lynk & Co 03 TCR

Cyan Racing, Lynk & Co 03 TCR

Fotót készítette: Cyan Racing

Cyan Racing

Cyan Racing

Cyan Racing

Cyan Racing

4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Muller a Lynk & Cóval folytatja, Tarquini még nem tudja, mit hoz a jövő
Következő cikk Hivatalos: Michelisz marad a WTCR-ben és a Hyundai Motorsportnál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország