Björk nyert, Michelisz versenye az első körben véget ért szombaton

Thed Björk rajt-cél győzelmet aratott a szombati futamon Ningbóban, ami magyar versenyző nélkül ért véget. Michelisz Norbert technikai hiba miatt már az első körben feladta a küzdelmet.

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

WTCR

Michelisz a harmadik helyről vághatott neki a szombati futamnak, előtte Björk és Vervisch sorakoztak fel a rajtrácson. A magyar versenyző az időmérőt követően elmondta, „elfogadhatóan” sikerült, „egyike volt azon edzéseknek, amikor nem sikerült összeraknia egy kört”. „Rajtam múlt, hogy nem végeztem az első sorban, de jó esélyed van azzal, hogy a harmadik helyről rajtolsz, akár még a futamgyőzelem is esélyes”- mondta a BRC Racing versenyzője.

„Az a célom, hogy jól sikerüljön a rajtom, majd utána meglátom, milyen esélyeim vannak. Jót lehet versenyezni ezen a pályán, előzni is lehet rajta. Van pár hajtű, széles, szóval variálhatod az íved a kanyarok előtt, ami jó lehetőséget biztosít a támadáshoz. Jó showra számítok”- jelentette ki Michelisz, aki kedvező helyzetben volt, hiszen Tarquini a kilencedik kockát kapta, Muller nem végzett az első tízben az időmérőn, csak a 13. lett.

Rajtrács az első WTCR-versenyre: Björk, Vervisch, Michelisz, Guerrieri, Berthon, Szabó, Dupont, Huff, Tarquini, Bennani.

Björk és Vervisch fogták az első két helyet a rajtnál, Guerrieri bejött Michelisz elé, aki ezzel a negyedik helyre csúszott vissza. Guerrieri Vervischt is megelőzte, utóbbi Michelisszel elegyedett csatába, amiből a magyar került ki jobban, de rögtön utána füst terjedt a Hyundai alól, lelassult az 5-ös kocsi, technikai hiba miatt a boxban ért véget a versenye, rögtön az első körben. Mindeközben Berthon és Vernay versenyére is pont került – előbbi lassan kocogott vissza a pitbe, utóbbi megállt a pálya szélén.

 

Az élen Björk, Guerrieri, Vervisch, Tarquini és Bennani sorrend alakult ki, míg Szabó nem jól jött ki a tülekedésekből, a mezőny végére került, utána pedig feladta a küzdelmet, kihajtott a boxba. Kezdtek lecsillapodni a kedélyek féltávhoz érve, Björk, Guerrieri, Vervisch, Tarquini, Bennani, Huff, Muller, Dupont, Panis, Ehrlacher volt a sorrend a hatodik körben. A hetedik körben Nagy is feladta a küzdelmet, így mindhárom magyar elköszönt az első futamtól.

Ehrlacher megelőzte Panist a kilencedik helyért, ezt leszámítva nem sok esemény tarkította a 13 körös futam utolsó szakaszát. A francia rögtön lépett még egyet, amit Dupont bánt az Audival, Ehrlacher ezzel a nyolcadik pozíciót őrizte.

A befutóra nem változott a sorrend, vagyis Björk, Guerrieri, Vervisch végzett az első három helyen. Tarquini egy negyedik, Muller egy hetedik hellyel növelte pontszámát a bajnokságban. 

TOP10 az első versenyen: Björk, Guerrieri, Vervisch, Tarquini, Bennani, Huff, Muller, Ehrlacher, Dupont és Panis.

Az összetett állása

Tarquini 216 pont

Muller 207 pont

Björk 192 pont

Michelisz 178 pont

Ehrlacher 178 pont

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Björk a pole-ban, Michelisz a harmadik helyről rajtol szombaton
Következő cikk Björk a pole-ban, Michelisz 2. a vasárnapi időmérőn

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország