Forma-1 MotoGP
09 aug.
Ez az esemény véget ért
V
Osztrák Nagydíj
13 aug.
Hátralévő idő:
1 nap
eSport
25 jún.
Ez az esemény véget ért
27 jún.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Michelisz: nem ez életem szezonja, de még mindig harapok, szeretnék jól versenyezni

megosztás
hozzászólás
Michelisz: nem ez életem szezonja, de még mindig harapok, szeretnék jól versenyezni
Szerző:
2018. nov. 8. 9:52

Michelisz Norbert azon dolgozik, hogy minél előbb összhangba hozza az élet minden szegmensét és a sok újdonságot, ami érte, hogy 2019-ben egy jobb szezont tudhasson magáénak. Ami szakmai szempontból a legfontosabb: még mindig harap, nem egy óvatos családapa gurul pályára a WTCR-ben.

A WTCR indulásakor egyértelmű célt tűzött ki magának Michelisz, aki Hyundaira váltott és az olasz BRC Racing színeiben vágott neki a szezonnak: a sorozat első bajnoka kívánt lenni, de az év meglehetősen hullámzóan alakult számára, bőven volt lent és fent, összességében talán előbbi határozza meg az összképet.

„Döcögősen indult és voltak nagyon nehéz pillanatok”- kezdte a visszatekintést Michelisz a Motorsport.com-nak.

„Elsősorban az utóbbi néhány versenyhétvége emészt. Azért az csalódás számomra, hogy már csak matematikai esélyem van a címért harcolni – ahhoz képest, hogy milyen reményekkel vágtam neki az utolsó néhány versenynek. Valószínűleg vannak olyan időszakok az ember életében, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy azt szeretné. A tavalyi év vége is nagyon nehéz volt nekem. Az idei év alapvetően nagyon jól ment, egészen a nyári szünetig. Csak az a baj, hogy ha egy ennyire szoros bajnokságban nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy szeretnéd, és pontokat hagysz az asztalon, akkor az az eredménye, hogy nehéz helyzetben találod magad a bajnoki címért folytatott harcot illetően.”

Miközben a sajtóeseményen a Hyundai Motorsport profizmusát, felkészültségét, és anyagi erősségét méltatta, a WTCR-ben rendre küzdött műszaki hibákkal Michelisz a BRC Racing autójával.

„Műszaki meghibásodások tekintetében egy nagyon balszerencsés szezon volt”- mondta az 5-ös rajtszámú i30N TCR pilótája.

„Rögtön ott az első időmérő, kigyulladó motorral – ez már gyakorlatilag egy pole pozíció volt mínuszban, illetve egy lehetséges dobogós eredménytől vagy futamgyőzelemtől fosztott meg. Ezt követte a hungaroringi versenyhétvége; ott elsősorban a két gyenge rajt, ami az én hibám volt, okozott hiányérzetet. A Nürburgring alapjaiban véve jó versenyhétvége volt. Zandvoort – nehéz BoP. Portugália megint egy kifejezetten jó versenyhétvége volt, Szlovákia ismét. Amit balszerencsének ki lehet emelni, hogy az első portugál futam újraindításánál az első helyről indulhattam volna, de a bukókeret sérülése miatt nem engedtek elindulni. Szlovákiában egy időmérős második hely után egy kizárás miatt nem indulhattam el. A legutóbbi kínai versenyhétvégék közül az elsőn volt az, hogy a harmadik helyen haladtam az első futamon, amikor meghibásodott a kormánymű, eldurrant egy szervócső, ami egy banális hiba.”

Norbert Michelisz, M1RA Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, M1RA Hyundai i30 N TCR

Fotó készítője: TCR media

Daniel Ricciardo és a fekete felhő esete, ahogy Christian Horner is fogalmazott?

„Lehet… Ha visszaemlékszel, Räikkönennek is voltak borzasztóan balszerencsés időszakai a Mercedesszel a 2000-es évek elején, közepén”- jegyezte meg Michelisz. „Rengeteg versenyzőt ki lehetne emelni, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy mondjuk egy pályafutás befejeztével legalább annyi szerencsés pillanat lesz, mint szerencsétlen.”

„Az, hogy nekem az elmúlt egy év inkább balszerencsés volt, emészti az én lelkemet is, mert néhány év múlva nem a konkrét, részletesen kielemzett versenyhétvégékre fognak emlékezni az emberek, hanem arra, hol végeztem egy-egy hétvégén. Ez nyilván engem is zavar, mert nagyon szerettem volna idén bajnokságot nyerni. Ugyan még mindig van matematikai esély, de legyünk őszinték egymáshoz: kisebbfajta csoda kell, hogy bajnokságot nyerjek idén”- mondta Michelisz.

„Alapjában véve mindig annak voltam a híve, hogy ezekben az időszakokban leszegett fejjel kell menni előre, és még ha nehéz is, próbálok arra összpontosítani, hogy bizonyos területeken javuljak. Nem akarom, hogy közhelyesnek tűnjön mindez, de ez az egy lehetőségem van arra, hogy kikerüljek ebből a kicsit negatívabb hangulatból”- vallotta be.

„Szerencsére ott van a család. Amikor balszerencséről beszélünk, rögtön lelkiismeret furdalásom van, mert ha arra gondolok, hogy nem a szakmai részét nézzük, hanem a magánéletet, akkor a világ legszerencsésebb embere vagyok a két egészséges és gyönyörűszép picivel és Johannával. Valószínűleg ezek is kiegyenlítik ezt”- fogalmazott.

Ha már család: akadnak negatív hangvételű véleményvezérek, akik szerint Michelisz teljesen felvette a családapa szerepét, ami hatással van a teljesítményére, a versenypályákon talán már nem a régi.

„Biztos, hogy más személyiség vagyok, mint két évvel ezelőtt voltam, vagy a gyermekeim megszületése előtt voltam. Mindenki tudja, akinek gyereke van, hogy ez nem olyan kérdéskör, miszerint csettintesz egyet, és akkor ismét más irányba fordulsz. Én nagyon élvezem, hogy családapa vagyok – nem mondom, hogy minden pillanata nagyon könnyű lenne, hiszen nagyon közel vannak egymáshoz korban, néha még az éjszakák nagyon hosszúak. Simán lehet, hogy ez picit hatással van a versenyzésemre, de még mindig érzem azt, hogy harapok, szeretnék jól versenyezni”- jelentette ki.

„Biztos vagyok benne, hogy ezen a téren is vannak nehezebb időszakok, amikor több figyelem irányul a családra, és kevesebb a szakmai irányra az elmúlt évekhez képest, de abban is biztos vagyok, hogy előbb-utóbb egyensúlyba kerül egymással, és akkor akár a teljesítményemre is pozitív hatással lehet”- elemezte a helyzetet Michelisz.

„Nehéz mit reagálni, mert mindig az van, hogy ha a vártnál jobb vagy rosszabb helyzet adódik a kívülálló szempontjából, akkor nagyon sokan sok mindent akarnak belelátni. Én sosem szerettem mentegetőzni; én is érzem, én is látom, hogy az idei szezon nem életem legerősebb szezonja, de tök őszintén: minden erőmmel azon vagyok, hogy ezen változtassak, és legkésőbb jövőre jobb legyen.”

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

Fotó készítője: WTCR

Michelisz jelenleg a hetedik áll összetettben, hátránya 79 pont a bajnoki éllovas Tarquini-vel szemben. Volt már szó arról csapaton belül, hogy Makaóban ő kapja a segéd szerepét és az olasz támogatása lesz a feladat?

„Év elején volt már szó Tarquini-vel arról, hogy ha olyan helyzetben leszünk, hogy segíteni tudjuk a másikat, és bizonyos pontmennyiséget meghalad a különbség, akkor segíteni fogjuk egymást. Nagyon sokszor elmondtam már, hogy versenyzőként borzasztóan nehéz az, hogy amikor nyerni akarsz, akkor segítened kell a csapattársadat. Számomra elérkezett az az idő, amikor szívesen segítek neki, mert ő is nagyon sokat segített nekem a téli időszak folyamán abban a tekintetben, hogy itt versenyezhessek”- fejtette ki Michelisz.

„Egyébként is úgy érzem, hogy egy nagyon jó, szinte baráti viszony kezd kialakulni közöttünk, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben még jól jöhet az, ha egy kis szívességet teszek neki. Ha Makaóban olyan helyzetben leszek, hogy segíteni tudjam őt, akkor meg is teszem”- tekintett előre a jövő heti fordulóra.

Konkrét megbeszélés nem volt ezzel kapcsolatban. „A csapat is látja, hogy nincs erre szükség. Bármikor, ha olyan helyzetben voltunk, nem csináltunk hülyeséget. Ők is látják, hogy egy egészséges és jó viszony van közöttünk. Eddig is kezelni tudtuk ezeket a helyzeteket, és ha Makaóban úgy alakul, akkor a csapat is tudja, hogy utasítás nélkül is meg tudjuk tenni.”

„Ha olyan helyzetben leszünk Makaóban, hogy az egyik futamon nem látom azt, hogy ő hol van, és arra a néhány pontra van szüksége, amivel én előtte vagyok, akkor lehet, hogy szólni fognak nekem, hogy ’Figyelj, Norbi, mérlegeld, hogy segíteni akarsz-e neki vagy sem’. Őszintén: egyelőre nincs semmilyen utasításjellege a dolognak.”

A bajnokság sokat kritizált eleme a BoP, amivel mintha gyakran átesnének a ló túloldalára a szervezők.

„Nagyon nehéz BoP-val kapcsolatban szerintem most jól nyilatkozni, mert minden kiforgatható valamilyen irányba”- reagált a felvetésre. „Nem azt akarom mondani, hogy… Én is látom, hogy a BoP-nak vannak hiányosságai, de azt is látom, hogy tényleg igyekeznek jó munkát végezni a sorozat szervezői, akikkel sokat beszélgetek erről. Alapvető nehézség, hogy annyira szoros idén a mezőny, annyira kicsik a különbségek, és már egy kicsi anomália a BoP-ben nagynak tűnhet kifelé. Ha tavaly fél másodperccel lassították volna a Hondát vagy a Volvót, akkor az azt eredményezte volna, hogy nem futamgyőzelemért harcoltak volna, hanem negyedik vagy hatodik helyért. Idén, ennyire sűrű mezőnnyel, elég 2-3 tizedes anomália a BoP-val, és ez akár tízhelyes különbséghez vezethet. A széles közönség elsősorban mindig a helyezésből indul ki, amikor a BoP-t jónak vagy rossznak ítéli meg.”

„Amit mondani tudok, hogy mindenki látja, finomhangolásra szorul a rendszer. Ez az őszinte véleményem, és látom, van törekvés a rendszer javítása érdekében.”

Összevetve a WTCC-t és a WTCR-t, Michelisz úgy gondolja, „nagyon jó” az új sorozat. „Látva az idei mezőny minőségét, látva a párharcok minőségét és mennyiségét, a mezőny sokszínűségét, én nem tudok elképzelni olyan aspektust, ami miatt az idei év ne lenne jobb, mint a tavalyi”- foglalta össze.

„Nyilván ott van a BoP, tudom, az az egyetlen terület, amibe be lehet kötni, és kicsit igazságtalan a jó autókkal és jó versenyzőkkel szemben, de ezt leszámítva csak jobb az idei bajnokság, mint a tavalyi”- mondta végül.

Tarquini a WTCR-címről álmodik, de tudja, Makaó lottó lesz

Előző cikk

Tarquini a WTCR-címről álmodik, de tudja, Makaó lottó lesz

Következő cikk

Még mindig elevenen él Micheliszben a 2010-es makaói győzelem

Még mindig elevenen él Micheliszben a 2010-es makaói győzelem
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat WTCR , Hazai
Versenyzők Norbert Michelisz
Csapatok BRC Racing
Szerző Dénes Gergely