Jelentés a versenyről

Michelisz fantasztikus rajttal nyert a Zöld Pokolban

Michelisz Norbert egy remek rajttal, majd remek versenyzéssel nyerte az első nürburgringi WTCR-futamot, mögötte a két Honda végzett a dobogón. A magyar versenyző a győzelemmel második helyre lépett előre az egyéni vb-tabellán.

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, BRC Hyundai N Squadra Corse Hyundai i30 N TCR

WTCR

Michelisz Norbert a második helyről rajtolt a világ egyik legnehezebbnek tartott versenypályáján, a magyar pilóta azonban remekül rajtolt, és már az első kanyart elsőként vette be. Michelisz ezután magabiztosan tartotta meg az első helyet, és aztán tartotta maga mögött a Hondákat. Gyorsan szerzett egy kis előnyt, igaz, Guerrieri ezt folyamatosan faragni tudta, ezzel nyomást gyakorolva az élen álló magyarra. Esteban Guerrieri ugyan remek időt autózott az időmérőn, de az első versenyen nem tudta befogni Micheliszt, de a harmadik helyért nagy csata zajlott.

Ezért Esteban Guerrieri, Nestor Girolami és Frederic Vervisch küzdött zajlott a harc, és bár utóbbi az első körben jól állt, a Hondával versenyző Girolami szerezte meg végül a dobogót. Nagy csatát vívott Rob Huff-fal, akit Vervisch követett a leintés után, míg Yann Ehrlacher a hatodik helyen zárt. Benjamin Leuchter végzett a hetedik, Augusto Farfus a nyolcadik helyen, míg Nicky Catsburg kilencedik, Johan Kristoffersson pedig a tizedik.

Még több hír:

Michelisz idei első futamgyőzelmét aratta, és a németországi sikerrel azonnal fel is lépett az egyéni vb-tabellán a második helyre, leszorítva onnan Thed Björköt, aki az ötödik helyről rajtolva végül csak a 11. helyen tudott végezni. Michelisz hátránya 28 pont Guerrieri mögött az összetettben. Tassi Attila a büntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott, de ezzel most jól járt, mert így megtartotta a fordított sorrendes futamra a 3., míg a zárófutamra a nyolcadik rajthelyet.

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h) Pont
1 Hungary Norbert Michelisz 3 27'16.025     167.5  
2 Argentina Esteban Guerrieri 3 27'17.787 1.762 1.762 167.4  
3 Argentina Nestor Girolami 3 27'19.766 3.741 1.979 167.6  
4 United Kingdom Rob Huff 3 27'20.066 4.041 0.300 167.4  
5 Belgium Frederic Vervisch 3 27'23.061 7.036 2.995 166.7  
6 France Yann Ehrlacher 3 27'23.264 7.239 0.203 167.1  
7 Germany Benjamin Leuchter 3 27'23.379 7.354 0.115 167.1  
8 Brazil Augusto Farfus 3 27'23.539 7.514 0.160 167.2  
9 Netherlands Nick Catsburg 3 27'23.841 7.816 0.302 167.1  
10 Sweden Johan Kristoffersson 3 27'24.681 8.656 0.840 166.9  
11 Sweden Thed Björk 3 27'25.000 8.975 0.319 167.0  
12 France Jean-Karl Vernay 3 27'25.505 9.480 0.505 167.0  
13 Netherlands Tom Coronel 3 27'29.554 13.529 4.049 167.4  
14 Niels Langeveld 3 27'30.273 14.248 0.719 167.2  
15 Morocco Mehdi Bennani 3 27'32.848 16.823 2.575 166.7  
16 Portugal Tiago Monteiro 3 27'33.140 17.115 0.292 166.5  
17 France Aurelien Panis 3 27'33.484 17.459 0.344 166.7  
18 Spain Mikel Azcona 3 27'33.650 17.625 0.166 167.2  
19 Italy Kevin Ceccon 3 27'34.150 18.125 0.500 167.0  
20 Hungary Attila Tassi 3 27'35.108 19.083 0.958 166.7  
21 China Ma QingHua 3 27'35.348 19.323 0.240 167.3  
22 Guernsey Andy Priaulx 3 27'47.045 31.020 11.697 165.3  
  Finland Antti Buri 3 32'27.349 5'11.324 4'40.304 165.5  
  Italy Gabriele Tarquini 2 21'47.107 1 Lap 1 Lap    
  Daniel Haglöf 1 9'15.883 2 Laps 1 Lap    
  United Kingdom Gordon Shedden 1 9'16.339 2 Laps 0.456    
  France Yvan Muller   -        

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Michelisz az utolsó pillanatban lépett fel a zandvoorti dobogóra
Következő cikk Kristoffersson nyerte a második futamot a „Zöld pokolban”, Tassi 5., Michelisz 8.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország