Motorsport.com hírek

Az örök közönségkedvenc túraautós is a WTCR mezőnyét erősíti 2018-ban

James Thompson a túraautózás világában igazi kultuszhősnek számít, és azok után, hogy a WTCC-ben már versenyzett, most az ebből újjáalakuló, immár WTCR néven futó sorozatban is számítanak rá.

James Thompson, All-Inkl Motorsport Chevrolet TC1

James Thompson, All-Inkl Motorsport Chevrolet TC1

James Thompsont tekinthetjük a túraautózás egyik nagyágyújának, az angol az egyik legkeményebb bajnokságot, hazája sorozatát, a BTCC-t kétszer is meg tudta nyerni, még 2002-ben és 2004-ben, ezt követően pedig szintén sikeres versenyeket futott a bajnokságban, immár nem teljes szezonban.

BTCC-s karrierjével többé-kevésbé párhuzamosan szerepelt beugróként a 2000-es évek közepe felé olyan sorozatokban, mint az ETCC, vagyis az akkori túraautó-Eb, de 2000-ben még egy fél dtm-es szezont is lenyomott. A túraautós világ némi bizonytalansága után a 2005-ben megalakult WTCC, vagyis a túraautó-vb mezőnyét is erősítette, rögtön a kezdetektől, kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 2016-ig, persze nyughatatlan természetére jellemző, hogy ekkor is át-átruccant más sorozatokba, például a skandináv bajnokságba.

Thompson utolsó csapata az előbb említett 2016-os szezonban a Münnich Motorsport volt a WTCC-ben, és amikor a sorozat a TCR-szabályrendszerre vált és át is nevezi magát WTCR-re 2018-ban, az istálló úgy gondolta, hogy ha már beneveztek a megújuló bajnokságba, ismét számítanának a 43 éves angol szolgálataira. A TouringCarTimes beszámolói szerint az már biztos, hogy Thompson érkezik 2018-ra, a szerződés hosszáról viszont egyelőre még nincsenek konkrét információk.

Amennyiben Thompson nem teljes szezonra érkezik a Münnich Motorsporthoz, úgy a TCT információi alapján a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a csapattulajdonos René Münnichhel osztozik az autón, de ahogy arról szó esett, az osztozás aránya még kérdéses.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: a Zengő Motorsport két autóval indul a WTCR-ben!
Következő cikk Galéria: lezajlott a WTCR szezonnyitó tesztje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország