Jelentés a versenyről

Hármas Lynk & Co-győzelem Estorilban, Norbinak megint balszerencséje volt

A bajnokság mezőnye a Nürburgring után Estorilba érkezett meg, és ha az első hétvége eseményeiből indulunk ki, akkor igazán szoros futamot várhattunk. Ezt végül nem kaptuk meg teljes mértékben, és nem alakult minden jól magyar szempontból sem.

Yann Ehrlacher, Cyan Racing Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR

Yann Ehrlacher, Cyan Racing Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR

WTCR

Az első versenyen fordított rajtrács alapján indultak a pilóták, így pedig az olasz veterán, Gabriele Tarquini vághatott neki pole-ból a száguldásnak. Mögötte három Lynk & Co jött, Michelisz Norbi az ötödik pozícióból várhatta a zöld jelzést, mellőle pedig Tassi Attila kezdett.

A Zengősöknek nem igazán jött össze a szombati időmérő edzés, így ők csak a mezőny második feléből rajtolhattak. A bajnokság 2008 óta először tért vissza Estorilba, ahol 13 kört kellett teljesíteni a versenyzőknek.

A rajtnál még jól jött el mindenki, de aztán rögtön az első kanyarban kezdődtek a bonyodalmak. Többen is összekoccantak, összeértek, és sok autó szenvedett kisebb-nagyobb sérülést. A vezetést a címvédő, Yann Ehrlacher vette át Tarquinitől.

További híreink:

Az események viszont megint szerencsétlenül alakultak Norbi számára, hiszen Nestor Girolami komolyan elfékezte magát a célegyenes végén, és egyenesen a magyar versenyző autójába csúszott, aki pedig Tassit lökte meg. Norbi és Girolami futamának ezzel vége is volt, miközben Attila is több helyezést bukott.

Rajtuk kívül továbbá fel kellett még adnia a bajnokságot vezető Jean-Karl Vernay-nek is a viadalt. Jött is a biztonsági autó, amely szerencsére azért nem volt sokáig a pályán, így hamar folytatódhattak a küzdelmek.

Az első nyolc helyen kizárólag Hondák és Lynk & Co-k voltak, Mikel Azcona pedig már a kilencedik helyre jött fel a Zengő Cuprájával. Az újraindítást követően komoly csaták alakultak ki a mezőny minden pontján. Az élen maradt az Ehrlacher, Tarquni, Muller hármas, mögöttük azonban Monteiro próbálta legyűrni Urritiát a negyedik helyért.

 

Norbit néhány körrel később aztán visszaküldte a Hyundai a versenybe, hogy teszteljék, minden rendben van-e az autóval a második verseny előtt, pontszerzésre azonban semmi esély nem volt. A top tízen kívül közben Luca Engstler és Rob Huff csatázott keményen.

A harmadik magyar versenyzőnek, Boldizs Bencének a futam közepén ki kellett jönnie a bokszba valamilyen probléma miatt. A kilencedik körben pedig Tarquini kapott egy jobb első defektet, így ugrott a második helye, a Hyundai-nak tehát szörnyű versenye volt összességében.

Az élen azonban nem igazán volt kérdés egy idő után. Három Lynk & Co vezette a mezőnyt, Ehrlacher, Muller, Urrutia sorrendben. Mögöttük Monteiro és Guerrieri jöttek a Hondával, közöttük azonban kisebb vita alakult ki a csapatrádión, mert a portugál nem nagyon akarta elengedni az argentin márkatársát, pedig lassabb volt nála.

Végül azonban csak beadta a derekát Monteiro, és félreállt Guerrieri elől, aki még megpróbálta levadászni a dobogós helyezést. A verseny embere azonban mindenképpen Azcona volt, hiszen a spanyol a hatodik helyen tudott célba érni, rengeteg pozíciót javítva, de a futam végére feljött rá Tassi Ati is.

A verseny végéig azonban már nem változott komolyan a sorrend. A Lynk & Co kibérelte magának a dobogót az első estorili futamon, a célvonal előtt pedig Guerrieri még visszaengedte maga elé Monteirót, mert nem tudott előzni, így a megegyezés szerint visszacserélték a negyedik és ötödik helyet.

Egy igazi túraautós viadalt láthattunk, számos ütközéssel, lökdösődéssel, izmozással, csak kár, hogy Norbi megint azok között volt, akik rosszul jöttek ki ezekből. A második futamot 16 óra 15 perckor indítják majd útnak, ott Tassi az ötödik helyről, Norbi pedig közvetlen mellőle indulhat majd.

Szellemes ajándékot adott a Haas Mazepinnek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tassi az 5., Michelisz 6. a WTCR portugál időmérőjén!
Következő cikk WTCR: Tassi Attila győzött Estorilban, Michelisz is a dobogón!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország