Ceccon nyert, Michelisz 11. lett a szombati WTCR-futamon

Kevin Ceccon diadalmaskodott a szombati WTCR-futamon, legyűrve a pole-ból induló Aurélien Comte-ot. Michelisz Norbert nem tudott javítani, ott ért be, ahol megkezdte a versenyt.

Pole position Race 3, Kevin Ceccon, Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR

Pole position Race 3, Kevin Ceccon, Team Mulsanne Alfa Romeo Giulietta TCR

WTCR

Az első verseny csúszással kezdődött Japánban, ugyanis a Super Formula időmérőjén kigyulladt egy kocsi, ami hátráltatta a programot. Szombaton Comte és Ceccon foglalták el az első rajtsort, míg a bajnoki éllovas Tarquini a nyolcadik, Michelisz csak a 11. kockába állt fel, köszönhetően a háromhelyes büntetéseknek, amiket az első időmérőn történt vonatozás miatt kaptak. Muller a harmadik helyet vette fel a rajtrácson, csapattársa, akit szintén büntettek az előbb említett okból, a 20. pozícióból várta a kezdést.

Ceccon fogta az első helyet a rajtnál, Ceccon, Muller volt a TOP3, Guerrieri és Bennani még az első ötben – nem volt galiba, simán eljött a mezőny. Tarquini és Michelisz is maradt eredeti helyén, nem léptek előrébb a 9 körös futam első körében. A második kört már a 12. helyen fejezte be Michelisz, Ehrlacher elment mellette, az élen pedig Ceccon váltotta Comte-ot, a sikán előtt tette be az Alfa Romeót a kisodródó Peugeot mellé.

Ceccon kezdett ellépni az élen, míg Björk a harmadik kör végén füstölő jobb elsővel hajtott ki a pitbe, ugyanis eltalálta a gumibálát a sikánban. Köszönhetően az incidensnek, biztonsági kocsit kellett aktiválni. Huff, aki a megszakítás előtt Micheliszt szorongatta, szintén távozott a pályáról, a szerelőit és a garázs előtti placcot preferálta. A brit versenyző Ehrlacher-vel ütközött, amiből Michelisz profitált, egy helyet előrelépett.

A hatodik körre már élesben hajtott el a mezőny, Ceccon, Comte, Muller az első háromban, Tarquini a nyolcadik, Michelisz a 11. helyen folytatta. Az élen Ceccon ismét szárnyalt a pillekönnyű olasz technikával, kellemesnek mondható előnnyel haladt az élen. A hetedik kör végén Ehrlacher elásta a Hondát a negyedik szektorban, a hihetetlen izgalmakat ismét biztonsági autóval tették tönkre.

A versenytávot közben 11 körre emelték, két tiszta kör maradt a végére, melyekben semmi sem történt: Ceccon, Comte és Muller az első három helyen, Tarquini egy nyolcadik hellyel szaporította pontállományát. Michelisz a 11. helyen fejezte be a WTCR-menetet.

TOP10: Ceccon, Comte, Muller, Guerrieri, Bennani, Vernay, Homola, Tarquini, Vervisch, Oriola. Szabó a 21. lett, Nagy nem fejezte be a versenyt, kihajtott a pitbe a végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Comte a pole-ban, Michelisz 8. az első időmérőn
Következő cikk Huff nyerte a második futamot, Michelisz dobogós Szuzukában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország