Motorsport.com hírek

Tassi: ha nincs a büntetés, akkor sikerül a pontszerzés a Hungaroringen

A vasárnapi időmérő és az azt követő büntetések miatt elszálltak Tassi Attila pontszerző reményei a második és a harmadik futamon.

Attila Tassi, KCMG Honda Civic Type R TCR

Attila Tassi, KCMG Honda Civic Type R TCR

WTCR

A 18 éves versenyző szombati napja nem hozta meg a várt eredményeket, de vasárnap már az időmérőn látható volt, hogy jobb kilátásokkal gurulhat pályára, ugyanis Attika a 12. helyet szerezte meg magának, így tovább jutott a második időmérő-körbe. A következő fordulóban továbbra is szépen ment, de pályaelhagyás miatt elvették három körét - ugyanakkor megtartotta a 12. helyet, így a hétvége második, fordított rajtrácsos futamán a 2. helyről indulhatott. Legalábbis ebben a hiszemben telt el a délelőtt.

Délután aztán sorra jöttek a rossz hírek. Több büntetést is kiróttak Tassira a versenybírók, így előbb a 12., majd a 22. helyre sorolták vissza, a rajt előtt nem sokkal pedig törölték minden idejét, és a 26. helyről indulhatott a második és harmadik futamon. Tassi mindezek ellenére derekasan küzdött, hogy minél jobb helyezésért érjen el, így a második futamot a 18. helyen végezte. A versenyhétvége utolsó felvonásában aztán még egyszer megörvendeztette szurkolótáborát Attika – még egy helyet javított, így a 26. helyről indulva végül a versenyt a 17. helyen zárta. Habár nehéz dolga volt ebben a nagyon erős mezőnyben, a futam során nem volt rajta kívül egyetlen versenyző sem, aki ennyi előzést tudott volna végrehajtani.

„Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehetettem ezen a hétvégén. Habár nem a tervek szerint alakultak a dolgok, egyáltalán nem bánom, hogy a 17. helyen végeztem, hiszen nagyon erős versenytársakkal kellett megküzdenem és sokat tanultam az itt történtekből, illetve az új autómat is volt lehetőségem szokni kicsit, a jövőheti TCR Europe első futama előtt. Nem értettem egyet a versenybírók döntésével, de el kellett fogadnom, és megpróbáltam így is a legtöbbet kihozni magamból és az autómból.”

„A tempó tekintetében sokkal jobb volt a mai nap”- folytatta Tassi. „A csapat nagyon keményen dolgozott azért, hogy a kocsi jobban feküdjön az ízlésemnek, és megvolt a tempónk, hogy az első tízért harcoljunk. Sajnos elvették az időmérőn elért eredményeimet, így kétszer is a mezőny végéről kellett rajtolnom, de erős sebességünk volt, sok helyet tudtam hozni. Ha onnan rajtoltam volna, ahol az időmérőn végeztem, akkor pontokat szerezhettem volna. Tudom, ha hamarosan ismét kapnék egy esélyt a WTCR-ben, akkor újra versenyképes lennék a sorozatban.”

„Köszönöm a sok bíztatást, nagyon jó érzés volt, hogy a magyar közönség végig drukkolt nekem, sok erőt adtak a rossz hírek után is a folytatáshoz” – mondta vasárnap Tassi, akinek nincs sok ideje pihenni, hiszen jövőhét végén Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán áll rajthoz, ugyanis kezdődik a 2018-as TCR Europe szezon.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tarquini: sajnálom Norbit, de hülyeség lett volna támadni egymást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország