Motorsport.com hírek

Tassi legalább egyszer dobogóra állna a Hungaroringen

Tassi Attila bízik benne, hogy szoros verseny alakulhat ki a magyar „különítmény” tagjai között a WTCR magyarországi fordulóján. A TCR International Series tavalyi ezüstérmese minimum egyszer a dobogón ünnepelne.

Attila Tassi, M1RA, Honda Civic TCR

Attila Tassi, M1RA, Honda Civic TCR

TCR media

Tassi egyelőre ismeretlen csapattal, de egy általa nagyon jól ismert technikával rajtol el a Hungaroringen. A Civic Type R TCR-t három-négy alkalommal tesztelte a szezon előtt Monzában és Vallelungában, „már 1000 kilométer felett sikerült teljesíteni vele, ami abszolút pozitív”. Ez a hétvége az összeszokásról is szólni fog számára, ugyanis a Hungaroringen dolgozó csapat fogja végigkísérni a TCR Európa-kupában.

„Az autó ismert, a csapat még nem”- mondta Tassi a Motorsport.com-nak a csütörtöki sajtóeseményen. „Még nem találkoztam velük, ma délután vagy holnap fogom megismerni őket. A csapat nagyon biztató: 2015-ben nyertek Le Mans-i 24 órást LMP2-ben, szóval nagyon várom, hogy megismerjem őket. Az autót ellenben remekül ismerem, nagyon pozitív elvárásaim vannak vele kapcsolatban. Remélem, jó hétvége lesz.”

Összesen hat Honda lesz a mezőnyben ezen a hétvégén, de több okból kifolyólag is nehéz megsaccolni, mire lehet képes Tassi a Hungaroringen.

„Nehéz kérdés. A szabadkártyások kaptak 20 kilót pluszba idén, ami itthon olyan 2-3 tizedet jelenthet. Ezt próbáljuk félretenni. A hat hondás közül szeretnék a legjobb lenni, összetettben pedig egy dobogót szeretnék a hétvégén – legalább egy dobogót három futamon.”

Tassi tavaly az International Seriesben lett ezüstérmes, idén a TCR Európa-kupában indul a KCMG-vel. Nem tagadja, eleinte más terven dolgoztak a téli szünetben.

„A WTCR volt az elsődleges cél a tavalyi év után; sokat gondolkodtunk ezen, sok tárgyalás zajlott a télen, végül úgy döntöttünk – és szerintem ez a jobb döntés -, hogy a TCR Európa-kupában indulunk, ahol egyértelműen az a célom, hogy a címért tudjak harcolni. Jövőre szeretnék a WTCR-ben menni, de semmiféle csalódottságot nem érzek” – tette hozzá a 18 éves versenyző. „Főleg úgy, hogy szerepelhetek hazai közönség előtt, ami egyben felkészülés a következő hétvégére, mert a Paul Ricardon kezdődik a szezon.”

Ahogy a KCMG-t is a JAS Motorsport „hozta”, úgy a WTCR-tárgyalások is az olaszokon keresztül zajlottak. „Két csapattal tárgyaltunk: a Münnich Motorsport és a Boutsen Ginion Racing. Egyértelműen a Münnich volt az elsődleges cél, de ott nem volt hely, majd a Boutsennél sem. Így lett végül a TCR Európa-kupa”- fejtette ki.

Ha már KCMG és LMP2: gondolkodott esetleg más szakágon? „Még nem gondolkoztam ilyesmin. Azt is csak egy hete tudom, hogy a KCMG lesz a csapatom. De jó lenne egy Le Mans-i 24 órás!”- tette hozzá. „Kipróbálnám, érdekel a dolog. Szimulátorban szoktam LMP1-es kocsival menni. Komoly, hogy mennyi beállítási lehetőség van azon az autón – rengeteg”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Tassi Attila is rajthoz áll a WTCR magyar versenyhétvégéjén
Következő cikk Michelisz a pole-ban a WTCR szombati időmérőjén!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország