Michelisz: Pozitívan sikerült a szezon első fele

Michelisz Norbert második hazai versenyként tekint a WTCR szlovák állomására, mely Argentína helyett ugrott be a 2018-as naptárba. A BRC Racing Team versenyzője pozitívan értékeli az idei szezon első felét.

Norbert Michelisz, Mato Homola

Argentína telefonon jelezte még májusban, hogy anyagi okok miatt nem tudják lebonyolítani a futamokat, ezt követően ugrott be a Slovakiaring, ami közel sem ismeretlen terep a mezőny és a szervezők számára.

„Egy kicsit olyan nekem, mint egy második hazai verseny – jó érzés visszatérni”- mondta Michelisz a csütörtöki sajtókörön. „Emlékszem, először 2012-ben versenyeztünk itt, és a magyarok az elő pillanattól fogva szerettek eljönni ide – idén ugyanerre számítok. Remélem, Matónak is nagy támogatásban lesz része, mert tudom, mennyire nehéz egy fiatal versenyzőnek teljesíteni akkor, ha magasak az elvárások – akkor is, ha olyan jó versenyzőről van szó, mint ő. Persze, én is azon leszek, hogy a legjobbat nyújtsam, de érte is szorítani fogok”- mondta a mellette helyet foglaló szlovákról.

„Örültem, amikor megtudtam, hogy ez a pálya fogja helyettesíteni Argentínát. A vonalvezetés nagy kihívást jelent: a gyors és lassú kanyarok elegye nagy terhelésnek teszi ki az első gumikat, izgalmas akciót kellene eredményeznie a pályán. Itt szereztem az első pole pozíciómat és sokszor álltam dobogóra, szóval remélem, idén meg tudom ismételni a jó formámat, és további dobogókért harcolhatok!”

További híreink:

Összetettben a hatodik helyen áll jelenleg a BRC Racing Team versenyzője: 135 pontot gyűjtött Michelisz, míg az éllovas Mullernek 182 egysége van. Az első győzelem továbbra is várat magára a WTCR-ben, és idén is kijutott számára peches incidensekből, de ezek ellenére pozitívan értékeli az eddigi fejleményeket.

„Összességében úgy vélem, pozitív volt”- mondta 2018-ról. „Ha megnézik, mennyire szoros a bajnokság, akkor elmondható, mindez nagyon izgalmas versenyzőként. Vannak jó emlékek, pár rossz pillanat, de végül az a fontos, hogy a szezon második felében lehetőséged legyen harcolni az összetettbeli első helyért. Egészen addig pozitívan lehet összegezni a szezon első felét, amíg úgy érzem, esélyem van arra, hogy év végén bajnok legyek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tarquini: két félversenyzővel is erős volt a Hyundai Vila Realban
Következő cikk Tarquini az utolsó pillanatban csípte el a pole-t Michelisz elől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország