Michelisz: csalódás volt Ningbo, de nem tudtam többet kihozni belőle

Michelisz Norbert nem tagadja, pontszerzés és dobogó volt a célja az első kínai állomáson, de utóbbi több okból kifolyólag nem jött össze számára. A továbbiakban is a WTCR-címre összpontosít, kezdve a hétvégén esedékes fordulóval Wuhanban.

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

Norbert Michelisz, BRC Racing Team Hyundai i30 N TCR

WTCR

Michelisz a második időt futotta a vasárnapi időmérőn, amit végül egy ötödik helyre tudott váltani a harmadik versenyen – a másodikon kilencedik lett, de utólag megbüntették, így elvesztette a szerzett pontokat.

„Csalódás volt ez a nap – többet reméltem, pláne az időmérő után”- mondta a BRC Racing versenyzője a WTCR oldala szerint. „Az autó elég jól működött egy körön, de a versenyen sokat szenvedtem az elejével, és pár kör alatt elfogytak a gumik. Nem volt elég a tempóm ahhoz, hogy versenyre kelhessek az élmenőkkel, így a védekezésre koncentráltam elsősorban. Nagyon nehéz lett volna ennél többet kihozni a vasárnapból.”

A második versenyen Nathanaël Berthonnal vívott, miközben unfair előnyre tett szert, és ezért kapta az 5 másodperces büntetést.

„Sajnálatos a büntetés, mert hátulról megtoltak az utolsó sikánban. De úgy tűnik, előnyre tettem szert általa, és ezért büntettek meg öt másodpercre, így pedig kikerültem a pontszerző helyekről. Mindenesetre nem egy futamgyőzelem veszett el – jobban sajnálom a harmadik futamot, mert nagyon nyomni akartam, tekintettel arra, hogy a második helyről rajtoltam. Mint említettem, sosem volt meg a tempóm, hogy a dobogóért mehessek”- mondta.

Összetettben a negyedik helyen áll 195 pontjával, míg csapattársa az első 241 ponttal. Még kilenc verseny van hátra, így nem kérdés, mire koncentrál.

„Nyilvánvalóan csalódott vagyok a ningbói hétvége kimenetelével, hiszen azzal a céllal mentem el, hogy pontokat szerezzek, dobogóra álljak, de több okból kifolyólag sem sikerült. Már várom a versenyeket Wuhanban, fontos, hogy a címért zajló küzdelemre koncentráljak”- jegyezte meg.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Björk, Muller és Tarquini: nem csak mi vagyunk versenyben a címért
Következő cikk Michelisz el sem rajtolt, Vernay nyerte az első futamot Wuhanban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország