Huff a pole-ban, Michelisz 3. a szombati időmérőn

megosztás
hozzászólás
Huff a pole-ban, Michelisz 3. a szombati időmérőn
2018. jún. 23. 12:47

Jean-Karl Vernay autótörésével és Rob Huff első rajtkockájával ért véget az elnyúló időmérő Vila Realban. Ez volt a brit világbajnok második rajtelsősége 2018-ban.

Némi csúszással kezdődött a 40 perces időmérő szombaton, ugyanis pótolni kellett a műanyag bóját, amit Michelisz vitt el még a második edzésen. Az első gyors köröket követően Michelisz-Muller-Huff volt a sorrend az első háromban, a magyar versenyző ideje 2:02.229 volt. Björk és Tarquini is bejelentkezett nem sokkal később, a svéd az élre állt 2:01.839-es körével, amit Huff faragott tovább 2:01.328-ra.

Negyedóra elteltével piros zászlóval szakították meg az időmérőt, ugyanis megint elvitték a bóját a sikánban, Muller pedig ugyanott falat fogott, megcsukta a Hyundai bal elejét, de vissza tudott menni a pitbe, ahol a szerelők elővették minden motorsport biztos megoldását, a szigszalagot. A pályabírók takarítottak, a mezőny a boxban várta, hogy újra szabad legyen a menet.

Az öröm nem sokáig tartott, mert Morbidelli - milyen meglepő – a sikánban falat fogott az Alfa Romeóval, a szalagkorláttal szemben tette le az olasz gépet, ami egyelőre csak a létszámot növeli a sorozatban. Szabó megúszott egy necces jelenetet, amikor a Cupra oldalával simította végig a balról lévő korlátot, eltávolítva némi festéket és a visszapillantót a gépről. A kényszerszünetben Huff, Michelisz, Bennani, Björk, Muller, Guerrieri volt az első hat sorrendje.

Ismét zöld, Bennani előrelépett a második helyre Huff és Michelisz közé, Ehrlacher negyedik, Björk ötödik, majd piros zászló, bója miatt, a sikánban.

2 perc volt hátra az időmérőből, de Vernay rendesen megtörte az Audit, így piros zászlóval vetettek véget a menetnek. Huffé a pole (2:00.924), mellőle Bennani (2:00.951) kezdhet az első versenyen. Michelisz (2:01.280) a harmadik lett, Ehrlacher a negyedik, Björk az ötödik pozícióból vág neki. Muller a hatodik lett, Tarquini a 9. a másik BRC Racing Hyundaijal. Szabó a 12. időt futotta végül, Nagy a 23. időt tette le Vila Realban.

Következő cikk
Leghamarabb év végén térhet vissza Monteiro

Előző cikk

Leghamarabb év végén térhet vissza Monteiro

Következő cikk

Óriási tömegkarambollal kezdődött a WTCR szombati versenye - videó

Óriási tömegkarambollal kezdődött a WTCR szombati versenye - videó

Cikk részletei:

Sorozat WTCR
Esemény Vila Real
Versenyzők Norbert Michelisz , Rob Huff
Csapatok BRC Racing