Motorsport.com hírek

Galéria: lezajlott a WTCR szezonnyitó tesztje

Három magyar versenyzővel és egy magyar csapat részvételével zajlott a WTCR első kollektív tesztje, ami egyben a 2018-as szezon nyitányát is fémjelezte.

Fabrizio Giovanardi, Team Mulsanne

Fabrizio Giovanardi, Team Mulsanne

Összesen 25 állandó tagot számlál a túraautó-világkupa mezőnye, amiben hét márka képviselteti magát (Alfa Romeo, Audi, Cupra, Honda, Hyundai, Peugeot és Volkswagen). A versenyzők sora tegnap vált teljessé, amikor megerősítették, hogy Szabó Zsolt kapja a második Cuprát a Zengő Motorsportnál, míg James Thompson a harmadik Hondát vezetheti az All-Inkl.com Münnich Motorsport színeiben.

A WTCR-tesztről csak a 38 éves Huff hiányzott, aki vírusos fertőzés miatt nem tudott részt venni a barcelonai körözésen. Huff elmondta, „nagyon dühös” az eset miatt, karrierje során most először kellett kihagynia egy szezonindító eseményt, és azzal is számol a 2012-es WTCC-bajnok, hogy „némi hátrányt jelent” a teszt kihagyása. A mezőnyben többek között hét WTCC-cím, egy TCR International Series elsőség, és hat BTCC-cím „halmozódik fel”.

Délelőtt Oriola futotta a legjobb időt (1:54.698) a Cupra TCR-rel, míg délután Filippi (1:54.443) zárt az élen. Az első felvonásban akadt egy kis gond a transzponderekkel, majd a szervezők felszólították a Münnich Motorsportot, hogy aktiválják az eszközöket és biztosítsák azok megfelelő működését. Michelisz 14. lett a nap végén (+1.748 mp), mögötte közvetlenül Nagy következett 1.771 másodperces hátránnyal az elsőhöz képest. Szabó a 21. időt érte el 2.255 másodpercet kapva.

A WTCR első versenyhétvégéjét április 7-8. között rendezik Marrakeshben. Friss fejlemény, hogy a kínai fordulót utcai pályán bonyolítják Wuhanban.

Gordon Shedden, Leopard Lukoil Team

Gordon Shedden, Leopard Lukoil Team

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Aurelien Panis, Comtoyou Racing

Aurelien Panis, Comtoyou Racing

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Denis Dupont, Comtoyou Racing

Denis Dupont, Comtoyou Racing

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team

Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Gordon Shedden, Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team, Frederic Vervisch, Aurelien Panis, Denis Dupont, Nathanael Berthon, Comtoyou Racing

Gordon Shedden, Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team, Frederic Vervisch, Aurelien Panis, Denis Dupont, Nathanael Berthon, Comtoyou Racing

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Gordon Shedden, Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team

Gordon Shedden, Jean-Karl Vernay, Leopard Lukoil Team

Fotót készítette: Audi Communications Motorsport

Frederic Vervisch, Nathanaël Berthon, Jean-Michel Baert, Aurelien Panis, Denis Dupont, Francois Verbist, Comtoyou Racing

Mato Homola, DG Sport Compétition

Mato Homola, DG Sport Compétition

Mato Homola, DG Sport Compétition

Mato Homola, DG Sport Compétition

Starting grid

Starting grid

Gordon Shedden, Leopard Lukoil Team

Gordon Shedden, Leopard Lukoil Team

Aurélien Comte, DG Sport Compétition

Aurélien Comte, DG Sport Compétition

Mato Homola, DG Sport Compétition

Mato Homola, DG Sport Compétition

Thed Björk, Yvan Muller Racing

Thed Björk, Yvan Muller Racing

Hangulat

Hangulat

Tom Coronel, Boutsen Ginion Racing

Tom Coronel, Boutsen Ginion Racing

Thed Björk, Yvan Muller, Yvan Muller Racing

Thed Björk, Yvan Muller, Yvan Muller Racing

Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Thed Björk, Yvan Muller, Yvan Muller Racing

Thed Björk, Yvan Muller, Yvan Muller Racing

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

François Ribeiro, Eurosport Motorsport Director

François Ribeiro, Eurosport Motorsport Director

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Tom Coronel, Tiago Monteiro, Benjamin Lessennes, Boutsen Ginion Racing

Leopard Racing Audi RS3 LMS

Leopard Racing Audi RS3 LMS

Leopard Racing Audi RS3 LMS

Leopard Racing Audi RS3 LMS

Leopard Racing Audi RS3 LMS

Leopard Racing Audi RS3 LMS

28

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az örök közönségkedvenc túraautós is a WTCR mezőnyét erősíti 2018-ban
Következő cikk Gigagaléria a WTCR szezonnyitó tesztjéről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország