Motorsport.com hírek

Óriási tömegkarambollal kezdődött a WTCR szombati versenye - videó

Michelisz Norbert volt az egyetlen, aki guruló autóval úszta meg a szombati futam első körét. Ütközött a két Sebastian Loeb Racing kocsi, ez váltotta ki a tömegkarambolt, és Michelisz is kapott egy „lepattanót”, amit többek között a bal első ajtója bánt.

WTCR, crash, Vila Real

Huff és Bennani az élen vívtak egymással a rajtot követően, majd összeakadtak, az egész mezőny előtt eltorlaszolva az utat, leszámítva Micheliszt, aki meg tudott lépni, de közel sem sértetlen kocsival. A magyar versenyző visszaért a rajtrácsra, majd a következőket mondta.

„Az alapján, amit láttam, Rob és Mehdi összeütköztek, és éreztem, hogy nagyon megtolnak hátulról. A kocsim megindult oldalra, és így nem tudtam elkerülni a balesetet. Kicsit mérges vagyok emiatt, mert ha ez nincs, akkor túléltem volna a balesetet. Nem tudom, mi lesz most… A kocsim úgy fest kicsit, mint az Ace Venturában. Nagy behatás volt, nagy csattanás, de jól vagyok. A kár elég nagy.”

Björk Hyundaija még ki is gyulladt az incidensben, ehhez képest rendkívül higgadtan nyilatkozott. „Huff kocsija az enyémen landolt. Őrület… Nagyon nagy behatás volt. Fantasztikus, hogy mennyire biztonságosak ezek a kocsik – egyetlen karcolás sincs rajtam. A többiek rendben vannak – nagyon sokkolta Bennanit és Robot. Mehdit érte a legnagyobb behatás. Az én autóm lángolt, rögtön bekapcsoltam a tűzoltó berendezést, jó, hogy sikerült kimászni a kocsiból” – mondta a svéd.

Videón a baleset:

Egyelőre nem tudni, lesz-e WTCR-verseny szombaton, ahogy az is kérdéses, hány autót nulláztak le végleg a karambolban. Jelenleg piros zászló van érvényben a portugál utcai pályán.

UPDATE: a tervek szerint 19:30-kor rajtol el újra a mezőny Vila Realban.

Ez pedig Michelisz autója a történtek után:

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Huff a pole-ban, Michelisz 3. a szombati időmérőn
Következő cikk Björk nyerte a második időmérőt, Michelisz a második!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország