Motorsport.com hírek

WTCC: Michelisz büszke a teljesítményére és nyerni akar vasárnap

A Honda magyar versenyzője egy nagy lehetőséget használhat ki azzal, hogy a csapattársa nem vehet részt a hétvégén Kínában.

Norbert Michelisz, Honda Racing Team JAS, Honda Civic WTCC

Norbert Michelisz, Honda Racing Team JAS, Honda Civic WTCC

Mint ismeretes, Michelisz Norbert remekül teljesített az időmérőn szombaton és jó helyzetből várhatja a folytatást. A Honda versenyzőjének minden esélye megvan arra, hogy legalább az egyik futamot behúzza, de a másikon is esélyes lehet.

Norbi összességében elégedett azzal, ahogy az első napja alakult a hétvégén, és már várja a futamokat.

„Nagyon örülök, hogy az időmérő edzésen az első sorba tudtam magam kvalifikálni, mert a mai eddig a legnehezebb volt a volán mögött a szezon során. A körülmények nagyon kihívóvak voltak, és az egyensúlyom sem volt nagyszerű ezen feltételek mellett az edzésen.”

„A vizes időmérő és a friss gumik azonban nagyban gondoskodtak arról, hogy magabiztosabb legyek, és ott legyek a Q3-ban. Egy kicsivel keményebben is nyomhattam volna neki, és akkor talán a rajtelsőség is megvan, de a Q3-ban kulcsfontosságú higgadtnak maradni, és nem hibázni.”

„Mindkét versenyen a rajt lesz a kulcs holnap, de az első sorból indulok és a fő futamon a győzelem lesz a célom.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk WTCC: Girolami-Michelisz első rajtsor Ningbóban
Következő cikk Michelisz dobogós eredményre számít Tarquinitől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország