WTCC, Makaó: Michelisz második a csuromvizes második futamon, Björk csak 5.!

Miután Michelisz balesetet szenvedett a tegnapi első futamon, komoly szerelés várt csapata, a JAS Honda szerelőire. Mindent meg kellett tenni, hiszen övé volt a második rajtkocka, legfőbb vb-riválisa, Thed Björk pedig mögötte volt.

Nyugodtan csordogált az első futam, szinte alig történtek helycserék. Mehdi Bennani a pole-ból indulva vezetett, mögötte jött Coronel, Micsigami és Björk. Michelisz az első futamot a nyolcadik helyről kezdhette meg, de azon szerencsés kevesek egyike volt, aki előrébb tudott jönni rajtpozíciójához képest, ráadásul nem is keveset, hiszen néhány kör elteltével már ötödik volt, közvetlenül a jóval előle induló vb-éllovas Björk mögött.

Aztán a hetedik körben, másfél körrel a vége előtt Michelisz hibázott, elnézett egy kanyart, majd beleállt a falba. Makaóról lévén szó, az összetört Honda azonnal egy szinte teljes útakadályt képzett a pályán, Chilton, Huff és Guerrieri nem is tudták kikerülni. Azonnal vége is volt a futamnak, Norbi és a többiek egyetlen szerencséje az volt, hogy így az ötödik kör szerinti állás lett a végeredmény, ezzel Bennani, Coronel, Micsigami és Björk mögött őket is értékelték az ötödik helytől lefelé.

Ahogy mondani szokták, az anyagi kár jelentős volt, Michelisz komoly pluszmunkát csinált szerelőinek, de végül ő is és a belé rohanók is rendben ott voltak a rajtrácson, mindenki az időmérőn megszerzett pozíciójában - Huff a pole-pozícióban, Michelisz a második, Chilton a harmadik, Björk a negyedik, Guerrieri pedig az ötödik rajtkockában.

A második futam

Az őrületesen szűk makaói pálya szárazon is jókora kihívás, a másodikra viszont az időjárás gondolt egyet, és egy esőt küldött a pályához, így csuromvizes lett a pálya a második futamra. Michelisz 16,5 pontos hátrányból kezdte meg a második futamot Björkhöz képest, így akár már az is jó lett volna neki a deficit csökkentése szempontjából, ha a rajtsorrend lesz a végeredmény is, főleg, mert ez volt a főfutam, több pontért - persze ahhoz még túl kellett élni a duplán nehéz pályát.

A felvezető körben kiderült, hogy az extrém körülmények miatt a Safety Car mögött rajtol el a mezőny, ezzel is csökkentve az esélyét egy esetleges komoly bukásnak. A második kör után bejött a biztonsági autó, így elindulhatott a verseny érdemi része. A repülőrajt során azt figyelhettük, hogy az első három helyezett jókora, nagyjából másfél másodperces előnyben van a Björk vezette második bolyhoz képest.

Úgy tűnt, Björknek komoly problémái vannak a még mindig igencsak vizes makaói pályával, és a harmadik körben azt láthattuk, hogy vissza is esik, miután Esteban Guerrieri, Michelisz csapattársa megelőzte őt, nagy szívességet téve a magyarnak.

Az élen eközben Michelisz folyamatosan támadta Huffot, a kérdés az volt, lesz-e a verseny során egy tiszta, bevállalható előzési lehetőség, amely ugye dupla kockázat volt a vizes pálya miatt. A magyar ezt követően lemaradt Hufftól és már Chiltonnal szemben kellett védekeznie, de ez is jó volt neki, ugyanis Björk továbbra is csak ötödik volt.

A kilencedik kör legelején Chilton megpróbálkozott Michelisz megelőzésével, de ő húzta a rövidebbet, ugyanis Guerrieri elment mellette, így pedig az argentin be tudott állni a vb-címre hajtó magyar csapattárs mögé hátvédnek.

Michelisz a körülmények kedvező alakulása miatt végül kényelmesen meg tudta tartani második helyét a Makaóban gyakorlatilag egyeduralkodó Huff mögött. Mögötte egészen az utolsó körig Guerrieri haladt, a kör vége felé haladva azonban hibázott, így pedig visszaesett Chilton mögé. Mivel Thed Björk csak az ötödik helyet szerezte meg, sokkal szorosabb lett a vb-tabella állása az első két helyezett között. Bár Björk még vezetett Makaó után is, előnye mindössze hat és fél pontra olvadt Michelisszel szemben, miután ő maga csak 13 pontot szerzett, hondás magyar riválisa pedig huszonhármat.

A további pontszerzők sorrendje: Coronel, Bennani, Gleason, Girolami és Szabó Zsolt, így a fiatal magyar zengős is ponttal távozhat Makaóból!

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat WTCC
Esemény Makaó
Pálya Circuito da Guia
Versenyzők Esteban Guerrieri , Norbert Michelisz , Rob Huff , Thed Björk , Tom Chilton
Csapatok Honda Racing Team JAS , Polestar Cyan Racing
Cikk típusa Jelentés a versenyről
Címke esteban guerrieri, honda, makaó, michelisz norbert, második futam, rob huff, thed bjork, tom chilton, túraautó-világbajnokság, volvo, wtcc