BRÉKING

Hibázott, így csak 3-ik lett Michelisz az időmérőn, amit Monteiro nyert meg

Verőfényes napsütésben vette kezdetét a WTCC sorozat portugáliai sorozatának időmérő edzése, ahol a Hondák a szabadedzésekhez hasonlóan ezúttal is jól szerepeltek.

Magyar szempontból jó hírrel kezdődött az edzés, ugyanis a szabadedzéseken motorgondokkal küzdő Nagy Dániel autóját működőképes állapotba hozták, így Michelisz Norbi és Ficza Feri mellett ő is megkezdhette a körözgetést.

A városi pályákhoz illően a portugál Vila Real is magas szintű precizitást követel a versenyzőktől, az pedig az első percek tanúsága szerint a Citroen gyári versenyzőinél meg is volt, hiszen Müller és Lopez rögtön az élre állt, őket pedig nagy örömünkre Michelisz Norbert követte a gyári Hondával.

Ezt követően hosszú perceken keresztül nem történt semmi érdemleges a Q1-ben, az élen állók a bokszban pihentek, és amíg Michelisz Norbi a táblagépét nyomogatta, Monteiro a 12-ik hely veszélyeit elkerülve ismét kimerészkedett a pályára, ahol rövid idő alatt biztosította továbbjutását, ugyanis a negyedik helyre futott be.

A Q1 leintése előtt Huff még megérkezett a harmadik helyre, ám az igazi meglepetést a LADA okozta, ugyanis Valentének annak ellenére sem sikerült beverekednie magát a legjobb 12 versenyző közé, hogy a leintés előtt még el tudott robogni egy újabb gyors körre.  Tarquini sem járt jobban, ugyanis neki is csak a 15-ik helyet sikerült megszereznie. Magyar szempontból elmondható, hogy Michelisz a 4-ik, Ficza a 15-ik, Nagy pedig 9 kört megtéve a 18-ik helyen fejezte be az edzéselső szakaszát.

Az utcai pálya miatt 15 percesre nyújtott Q2 kissé lassan indult be, aztán viszont záporozni kezdtek a köridők. A legjobban, 1:56:403-as idővel Huff nyitott, őt 3 tizeddel lemaradva Michelisz követte, majd Müller érkezett a sorrendben.

A showt aztán Lopez szolgáltatta, aki egy kanyarból kifelé tartva odavágta a Citroen oldalát a szalagkorlátnak, majd mérnökei érdeklődésére alulkormányzottságra panaszkodott. Ezt követően mindenki megérkezett a friss gumikért, miközben Lopez autóját még mindig szorgosan vizsgálgatták a csapat szerelői. Nagy gondokkal pedig biztosan nem találták szembe magukat, ugyanis 5 perccel a Q2 vége előtt ismét pályára gördült.

A friss gumikon futott első gyors kör Coronel nevéhez fűződik, ő 1:58.389-es idővel ért körbe a pályán, ami hetedik helyet eredményezett számára. Michelisz nem tudott javítani, Müller viszont igen, így megelőzte őt a rangsorban. Időközben Lopez körét elvették, így újra neki kellett iramodnia a távnak, nagy problémát viszont nem okozott neki a továbbjutás, ugyanis harmadik helyre ugrott fel. A Honda és a Citroen közötti kiélezett verseny eddig sem volt kérdéses, ezt pedig tökéletesen szemléltette az is, hogy a Q2 végén az első négy helyezett Huff, Muller, Lopez és Michelisz mindössze 3 tizedre volt egymástól.

Az időmérő edzés végső szakaszának elsőként Monteiro vágott neki, aki 1:56:633-as idővel állt az élre. Számára ez volt a hétvége legjobb ideje, ám két tizeddel így is elmaradt Rob Huff Q2-ben futott nyertes idejétől. Közben Michelisz is kihajtott a pályára, aki az első szektorban 72 ezreddel lemaradva követte Monteirot, a második szektorban viszont érintőre vette a falat, ami 4 tizedes hátrányt eredményezett. Ezt követően már érezhetően nem tudott versenytempóban haladni, a sérült autóval pedig végül 1:58:373-as időt futott, ami 1.7 másodperccel maradt el a Monteiro által futott köridőtől.

A sorban Lopez következett, aki szintén hátrányban kezdte az első szektort, igaz, a 43 ezredes hátrány könnyedén eltűnt a középső szektorban, ahol már több mint 4 tizedes előnnyel rendelkezett. Az utolsó szektorban azonban egy kanyarral a vége előtt óriásit hibázott, az autó megcsúszott, majd miután már nem tudott befordulni, a bukótérben landolt.

Csapattársának sem sikerült sokkal jobban a Q3, ugyanis Müllernek már az első szektorban közel két tizedes hátrányt sikerült felhalmoznia, ami bár 19 ezredes előnnyé változott a középső szektorban, végül csak 1:56.742-es időt eredményezett, amivel a második helyre ért oda.

Monteiro ekkor már második pozíciótól nem szerepelhetett volna rosszabbul, ám Huff szintén belehibázott a körébe, így hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a portugálok hazai győzelmet ünnepelhetnek az időmérő edzésen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Michelisz örül a dobogós eredménynek, de esőben még fejlődnie kell a Hondának
Következő cikk WTCC: Lopez-győzelem a második futamon Muller és Bennani előtt, Michelisz 11.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország