Michelisz: okos versenyek és maximális pontok az új kínai pályán

Michelisz Norbert izgalmas és látványos versenyekre számít a hétvégén debütáló Ningbo International Circuiton, amit pénteken be is járt csapatával. Beszélt arról is, mennyire jelent hátrányt Tiago Monteiro hiánya.

Idén új helyszínen rendezik a kínai fordulókat, a Sanghajtól délre található Ningo városa ad otthont a menetnek. Michelisz a pénteki pályabejárás után nyilatkozott az új létesítményről.

„Ma délelőtt teljesítettük a pályabejárást – gyalogosan -, és meglehetősen izgatott vagyok, hogy őszinte legyek”- mondta a magyar versenyző az új pályáról a hivatalos sajtókörön.

„Eddig csak szimulátorban volt lehetőségünk menni ezen a pályán, a pályabejárás pedig segítségedre van, mert szembesülsz azzal, hogy sokkal több benne a szintkülönbség, mint arra számítottál. Két-három olyan pont is van rajta, ahol nagyon sok előzést láthatunk majd a futamokon. Nagyon okosnak kell lenned egy új pályán, sok minden történhet rajta, mert nem olyan rutinnal mész rajta egy kört, mint Sanghajban, ettől pedig nagyobb a hibalehetőség. Az egész arról szól, hogy okos versenyeket fuss, maximális pontszámot szerezz”- elemezte a kilátásokat. „Nézőként mindenki izgalmas versenyeket fog látni.”

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

A nyári szünet nem telt tétlenül, fejlesztették a Civic TC1-et. „Alapvetően minden ponton javítottunk rajta. A szezon folyamán rájöttünk a gyenge pontjainkra, míg a Volvo lenyűgöző munkát végzett eddig. Minden egyes versenyhétvégén javítottuk a csomagunkat, Argentínában pedig láthattuk, hogy bizonyos területeken lemaradásban voltunk – teljes erővel fejlesztünk, javítunk a csomagon, hogy versenyképesek lehessünk.”

„Eltérő pályák várnak ránk a szezon hátralévő részében. Makaó, Ningbo, Katar, és Motegi, szóval egy teljes csomagra van szükséged ahhoz, hogy az élen maradj. Ezért teszteltünk sokat és ezért kell koncentrálni minden egyes apró részletre annak érdekében, hogy fejlődhess.”

A Honda maximális, 80 kilós többlettel megy Kínában, de Norbi szerint nem ez jelenti a legnagyobb hátrányt számukra ezen a hétvégén.

„Hátrányt jelent majd, de a legnagyobb hátrány, hogy nem lesz itt velünk Tiago”- mondta. „Sokkolt a hír. Folyamatosan kapcsolatban álltam vele a baleset óta. Ismerik Tiagót: optimista, ennélfogva én is elég optimista voltam, szóval elég szomorúan fogadtam a keddi híreket. Remélem, otthonról szorít nekünk. Gabriele tért vissza a csapatba, aki egy top srác, de akkor is nagyobb hátrányt jelent, hogy nincs velünk Tiago. Az extra súllyal boldogulni fogunk, mert fejlesztettünk a csomagon a nyár folyamán.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat WTCC
Versenyzők Norbert Michelisz
Csapatok Honda Racing Team JAS
Cikk típusa Motorsport.com hírek