Ez lesz a menetrend egy WTCR-hétvégén

A világkupává butított WTCC szervezői felvázolták, hogyan fog festeni egy versenyhétvége menetrendje a WTCR nevű sorozatban.

Az FIA Motorsport Világtanácsa szerdán jelentette be, hogy „lefokozzák” és egyben fel is számolják a WTCC-t, ami világkupa formájában folytatja pályafutását, átvéve a TCR szabályait. A megállapodás két évre szól a WTCR promótere (Eurosport Events Limited (EEL)) és a TCR promótere (WSC) között. A megállapodás értelmében megszűnik a TCR International Series és az FIA Európa Túraautó-kupája is erre a sorsra jut.

A versenyhétvégéken három futamot rendeznek - eggyel többet, mint a WTCC-ben -, összesen 10 fordulót fognak tartani az első szezonban, tehát 30 versenyt kell abszolválni 2018-ban. Egy időmérő és egy futam lesz az első napon, míg a második nap megtartja a WTCC-re jellemző menetrendet: három felvonásból álló időmérő, ezt két verseny követi, az elsőn fordított rajtrács lesz.

Az első nap programja:

Első szabadedzés (30 perc), Második szabadedzés (30 perc), Időmérő (30 perc), Első verseny (TOP 10 pontozása: 27-20-17-14-12-10-8-6-4-2 )

A második nap programja:

Időmérő Q1 (25 perc), Időmérő Q2 (10 perc), Időmérő Q3 (legjobb öt közötti szétlövés), Második verseny (fordított rajtrács a Q2 értelmében, az első tíz pontozása: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1), Harmadik verseny (a rajtrács a Q3 kombinált eredménye alapján, első tíz pontozása: 30-23-19-16-13-10-7-4-2-1 )

Maximum 26 autóból állhat a mezőny, nem indulhatnak gyári csapatok, és minden fordulón kiadnak két „szabadkártyás” helyet, ezekről az EEL és az FIA dönt. Nevezni december 15. és január 30. között lehet a sorozatra. Alkalmazni fogják a teljesítmény-kiegyenlítő súlyokat (BOP), a sikeres versenyzőknek számítani kell további ballasztra, ahogy eddig is.

A TCR technikai szabályai elsőkerekes, négy- vagy ötajtós, limuzin vagy ferdehátú karosszériával ellátott autókat követelnek meg. A motoroknak szériagyártásból kell származniuk, a lökettérfogat 1750-2000 köbcenti között lehet, a maximális teljesítmény 350 lóerő. Napjainkig több mint 600 TCR-autót építettek olyan márkák, mint az Alfa Romeo, Audi, Ford, Honda, Hyundai, KIA, LADA, Opel, Peugeot, Renault, SEAT, Subaru és Volkswagen.

 

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat WTCC , TCR
Cikk típusa Motorsport.com hírek