Biaggi sikeres műtéten van túl, de még mindig az intenzíven ápolják

A versenyzőt kedden megműtötték, hogy a jobb tüdőjét újra működésre bírják, miután a bal tüdőjében légmell alakult ki a balesetét követően. Továbbra is az intenzív osztályon ápolják.

Max Biaggi, Motorbike Racer

Max Biaggi, Motorbike Racer

XPB Images

Max Biaggi még mindig intenzív osztályon fekszik a San Camillo di Roma kórházban, ahova június 9-én vitték be egy szörnyű tesztbaleset következményeképp.

Dr. Giuseppe Cardillo, a vezető főorvos, aki tegnap levezényelte a versenyző műtétjét, elárulta, hogy a jobb tüdőt helyrehozták a két sérült borda között. Egy korábbi műtét alkalmával az orvosok már eltávolították a bal tüdőben felgyülemlett folyadékot. 

Természetesen Biaggi állapotát továbbra is bizalmasan kezelik, de a felépülése, ami lassan halad, egyelőre az orosi terveknek megfelelően alakul. Azon pletykákat is tagadták, miszerint Biaggit átszállítanák egy másik osztályra, hiszen az állapotát folyamatosan ellenőrzés alatt tartják.  

Az egyetlen, aki pedig egy pillanatra sem mozdul el a versenyző mellől, az a barátnője, az énekesnő Bianca Atzei, aki meg is szakította a nyári turnéját, hogy napi 24 órában a szerelme mellett lehessen.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Biaggi állapota stabil, de kritikus
Következő cikk Házi őrizetbe került a Superbike-világbajnokság egyik csapatfőnöke

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország