WRC: Ogier túlélte a kőkemény kenyai ralit, és nagy hátrányból visszakapaszkodva nyert

A Rali-világbajnokság mezőnye 19 év után újra visszatért Kenyába az ikonikus Szafari rali keretein belül. Sebastien Ogier pedig komoly hátrányt ledolgozva tudta végül megnyerni a versenyt, miután több riválisa is elvérzett.

WRC: Ogier túlélte a kőkemény kenyai ralit, és nagy hátrányból visszakapaszkodva nyert

A regnáló világbajnok pedig egyáltalán nem kezdett jól, hiszen a pénteki napon még két és fél perces hátrányt szedett össze, mivel gond adódott autójának felfüggesztésével. Szombaton azonban már kezdett rátalálni a tempóra, és három szakaszt is megnyert.

A ralit egyébként sokáig Thierry Neuville uralta a Hyundai-jal, de aztán a 14. szakaszon eltalált egy követ, melynek köszönhetően fel kellett adnia a viadalt. Csapattársa, Ott Tänak eközben végig az élmezőnyben volt, de a győzelemért nem igazán tudott harcba szállni.

További híreink:

Ogier mellett a Toyota legjobb embere ezúttal a japán Takamoto Katsuta volt, aki végig konzisztens és erős teljesítményt nyújtott, egy adott ponton pedig még a ralit is vezette, de aztán az utolsó szakaszokon a francia márkatárs meg tudta őt előzni.

Katsuta ettől függetlenül így is élete legjobb WRC-s eredményét érte el a második hellyel. Tänaknak be kellett érnie a harmadik pozícióval, de hátránya már több mint egy perc volt a célban. Az utolsó Power Stage-et azért még meg tudta nyerni az észt pilóta, így plusz öt ponttal gazdagodott.

Ennek ellenére a Hyundai-nál megint nem lehetnek boldogok, mivel ez már zsinórban a harmadik verseny volt, ahol vezető helyzetből kellett valamelyik sztárjuknak feladni a ralit egy futómű-meghibásodás következtében.

 

Ezúttal a Ford is jól teljesített, hiszen az M-Sport csapata egy negyedik és ötödik helynek örülhetett Kenyában. Adrien Formaux, aki néhány futammal ezelőtt debütált a WRC-ben, megszerezte első szakaszgyőzelmét és ötödik lett, Gus Greensmith pedig behozta a másik autót negyediknek.

Csak az első öt helyezett tudta mind a 18 szakaszát teljesíteni az embert próbáló szafarinak a legmagasabb kategória mezőnyéből. Miután Elfyn Evans, Neuville, Dani Sordo és Kalle Rovanperä sem tudta befejezni a teljes viadalt, így Ogier már tetemes, 34 pontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát csapattársa, Evans előtt.

A francia tehát utolsó szezonjában is első számú esélyese jelenleg a végső győzelemnek, és ha továbbra is ilyen kiegyensúlyozottan teljesít, elkerüli a hibákat, akkor nehéz lesz őt bárkinek is megállítania. A sorozat az afrikai kitérőt követően egyébként újra Európába látogat majd, méghozzá Észtországba, július 15-e és 18-a között.

Helyezés Versenyző/Navigátor Összidő Hátrány Intervallum Pont
1 France Sébastien Ogier
France Julien Ingrassia
3:18'11.300     25
2 Japan Takamoto Katsuta
United Kingdom Daniel Barritt
3:18'33.100 21.800 21.800 18
3 Estonia Ott Tanak
Estonia Martin Jarveoja
3:19'20.800 1'09.500 47.700 15
4 United Kingdom Gus Greensmith
United Kingdom Chris Patterson
3:20'05.900 1'54.600 45.100 12
5 France Adrien Fourmaux
Belgium Renaud Jamoul
3:20'06.000 1'54.700 0.100 10
6 Finland Kalle Rovanperä
Finland Jonne Halttunen
3:29'04.700 10'53.400 8'58.700 8
7 Onkar Rai
Drew Sturrock
3:47'37.700 29'26.400 18'33.000 6
8 Karan Patel
Tauseef Khan
3:51'41.700 33'30.400 4'04.000 4
9 Carl Tundo
Tim Jessop
3:54'52.000 36'40.700 3'10.300 2
10 United Kingdom Elfyn Evans
United Kingdom Scott Martin
4:07'34.000 49'22.700 12'42.000 1

Ross Brawn szerint is komoly döntést kell meghoznia a Mercedesnek

megosztás
hozzászólás
WRC: Toyota 1-2 a Szardínia-ralin, de a Hyundai-ok megint magukat lőtték lábon

Előző cikk

WRC: Toyota 1-2 a Szardínia-ralin, de a Hyundai-ok megint magukat lőtték lábon

Következő cikk

Az M-Sport lerántotta a leplet a 2022-es Ford Puma WRC-ről

Az M-Sport lerántotta a leplet a 2022-es Ford Puma WRC-ről
Hozzászólások betöltése