WRC: Evans nyerte a rali-vb portugáliai állomását, a Hyundai élmenői betliztek

Elfyn Evans idei első sikerét aratta a Rali-világbajnokság, vagyis a WRC 2021-es idényében. A walesi toyotás versenyző kihasználta a Hyundai-ok hibáit, és tekintélyt parancsoló teljesítménnyel húzta be végül a Portugál ralit.

Elfyn Evans, Scott Martin, Toyota Gazoo Racing WRT Toyota Yaris WRC

McKlein / Motorsport Images

Evans a végelszámolásnál kényelmes, 28,3 másodperces előnnyel rendelkezett a Hyundai-jal csak bizonyos futamokat teljesítő Dani Sordo előtt, akinek azért így is sikerült valamennyire megmentenie a márka becsületét. A harmadik helyre a bajnoki éllovas és címvédő, Sebastien Ogier ért be a másik Toyotával, de az ő lemaradása már másfél perc volt.

A francia ennek ellenére még vezeti a bajnoki pontversenyt, de előnye már csak két pont az egyre jobban teljesítő Evans előtt. A rali azonban akár teljesen máshogy is alakulhatott volna a résztvevők számára.

Portugália volt idén az első murvás helyszín, így a korábbiaktól eltérő körülmények fogadták a mezőnyt, ráadásul az első nap elején még kissé nedvesek is voltak a szakaszok, ez pedig nem kedvezett Ogier-nek, aki eléggé hátul fejezte be a pénteket. Ekkor az első három helyen még a Hyundai versenyzői álltak: Sordo, Ott Tänak és Thierry Neuville sorrendben.

További híreink:

A hetedik szakaszon azonban érkezett az első dráma, mivel Neuville egy gyors balosban kisodródott, és csúnyán odavágta autójának jobb hátulját, a kerék lényegében kitört a helyéről, emiatt pedig rengeteg időt bukott. A ralijának igazából vége is volt.

Ekkor még csapattársa, Tänak vezetett, de Evans már feljött másodiknak, míg Sordo a harmadikra esett vissza egy lefulladás miatt. A nyolcadik etap egy viszonylag ritkának számító szuper speciál volt, ahol a versenyzők egy párhuzamos, lényegében épített pályán mérhették össze tudásukat egymás ellen.

Itt Tänak tudott adni egy kis időt Evansnek, de nem ez volt a döntő a végkimenetel szempontjából. Szombat délelőtt aztán az észt rali-világbajnok rákapcsolt, és az összes szakaszt megnyerte, ezzel pedig növelte előnyét Evans előtt. Ogier közben igyekezett visszakapaszkodni a gyenge első napot követően, de több kisebb hibát is vétett.

Az ötödik helyre azért így is visszaért 11. szakaszt követően, de még előtte volt a másik toyotás, a japán Takamoto Katsuta is, aki magabiztosan és gyorsan abszolválta az etapokat, és szépen haladt élete legjobb WRC-s eredménye felé.

 

Az újabb dráma azonban csak ezek után következett. Az addig remekül menő és magabiztosan vezető 2019-es bajnok, Tänak szintén hibát vétett, és ő is hasonlóan járt Neuville-hez, mivel neki is a jobb hátsó kereke tört ki a helyéből, a futóműnek annyi volt, így ő is kiszállt a pontszerző helyekért zajló csatából, ráadásul az élről.

Ez azt jelentette, hogy Evans örökölte meg a vezetést, mögötte Dani Sordo jött az egyetlen állva maradt Hyundai-jal, harmadiknak pedig Ogier kapaszkodott fel, de az ő lemaradása már egy percnél is több volt.

A vasárnapi napon aztán már nemigen változtak a pozíciók az élmezőnyben, így lényegében beállt a Portugál rali végeredménye, amely tehát Elfyn Evans győzelmével zárult, aki tényleg végig konzisztens tudott maradni, és nem hibázott akkorát, mint közvetlen ellenfelei. Ogier pedig a rossz kezdés után szépet mentett, így maradt az első helyen a pontversenyben.

Íme a teljes végeredmény:

Helyezés Versenyző/Navigátor Összidő Hátrány Intervallum
1 United Kingdom Elfyn Evans
United Kingdom Scott Martin
3:38'26.200    
2 Spain Dani Sordo
Borja Rozada
3:38'54.500 28.300 28.300
3 France Sébastien Ogier
France Julien Ingrassia
3:39'49.800 1'23.600 55.300
4 Japan Takamoto Katsuta
United Kingdom Daniel Barritt
3:40'54.600 2'28.400 1'04.800
5 United Kingdom Gus Greensmith
United Kingdom Chris Patterson
3:43'18.900 4'52.700 2'24.300
6 France Adrien Fourmaux
Belgium Renaud Jamoul
3:43'29.600 5'03.400 10.700
7 Finland Esapekka Lappi
Finland Janne Ferm
3:48'03.400 9'37.200 4'33.800
8 Finland Teemu Suninen
Finland Mikko Markkula
3:49'46.200 11'20.000 1'42.800
9 Norway Mads Ostberg
Norway Torstein Eriksen
3:50'27.700 12'01.500 41.500
10 Russian Federation Nikolay Gryazin
Konstantin Aleksandrov
3:51'02.000 12'35.800 34.300

Wolff már óvással fenyegeti a Red Bullt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ogier mindössze 0,6 másodperccel nyerte a Horvát Ralit csapattársa előtt
Következő cikk WRC: Toyota 1-2 a Szardínia-ralin, de a Hyundai-ok megint magukat lőtték lábon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország