BRÉKING

Volkswagen 1-2-3 Monte-Carlóban, Kubica bizarr balesettel zárta a 14. szakaszt

Sebastien Ogier harmadjára nyert Monte-Carlóban, ő vezette be a célba a Volkswagen három autóját. Sebastien Loeb egy baleset miatt esélytelen volt a győzelemre, Robert Kubica rázósan kezdte az évet.

A lengyel versenyző autóját már nem az M-Sport futtatja, lehet, ennek is köszönhető, hogy számos műszaki gondja volt az idei első hétvégén. Tegnap kétszer is elhagyta a pályát, ma pedig befejezte az SS14-et, de a célba érés után beesett a fékpedál, a falban kötött ki, mindkét bal oldali kereke kiszakadt. Henning Solberg látta az eset helyszínét, annyit mondott, Kubica "elszállt - rendesen". Kris Meeke beszélt is ellenfelével. "A cél után szállt el. Megálltam és beszéltem vele, azt mondta, beesett a fékpedál a célba éréskor. Beleszállt a falba." Kubica addig a pillanatig a leggyorsabb volt a szakaszon.

Ogier 58 másodperces előnnyel nyert csapattársa, a finn Jari-Matti Latvala előtt. Andreas Mikkelse tette teljessé a dobogót a VW gyári csapatának. Az új Polo R remekül kezdte az idei évet, igaz, ehhez az is kellett, hogy Loeb hibázott a hétvége folyamán, kitörte a DS3 bal hátsó kerekét, elesett a győzelmi esélytől.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Nagyon sokat jelent a győzelem Monte-Carlóban"- kezdte Ogier. "Különösen nekem, ennyire közel a lakóhelyemhez, és a szezon első raliján. Óriási kihívás, de annál nagyobb elégedettséggel tölt el, ha megcsinálod. Idén elég ravasz körülmények voltak, de eddig ez volt a legjobb hangulatú rali."

Loeb egyelőre nem tervez további kiruccanásokat a WTCC mellett. "Nagyszerű volt. Oké, csalódott vagyok a hiba miatt, de élveztem is a dolgot. Élveztem a ralit, nagyszerű hangulat, remek itt lenni." Láthatjuk még idén a WRC-ben? "Most nincsenek ilyen tervek."

1. Ogier (VW): 3:36:40.2s, 2. Latvala (VW): +58.0s, 3. Mikkelsen (VW): +2m12.3s, 4. Ostberg (DS 3): +2m43.6s, 5. Neuville (Hyundai): +3m12.1s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ilyen, amikor Kubica nagyon siet: Brutál keményen csapja át a Ford WRC-t
Következő cikk Videón Kubica fékhibája és becsapódása: Nagy sebességgel vágódott neki a falnak a lengyel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország