Videó és fotók: ennyi maradt Breen porrá égett Citroenjéből

Nem kímélte a szombati versenynap a WRC mezőnyét Törökországban: Sebastien Ogier a Ford felfüggesztését vágta haza, majd délután kicsúszott, Craig Breen Citroenje pedig kigyulladt, és végül teljesen kiégett a 11. szakaszon.

Craig Breen, Scott Martin, Citroën World Rally Team Citroën C3 WRC, burn car

Craig Breen, Scott Martin, Citroën World Rally Team Citroën C3 WRC, burn car

Berk Sarıoglu

Ostberg turbóhiba miatt állt meg szombaton, Lappi a hatodik helyről esett ki a Toyotával egy baleset következtében. Az élen Tanak és Latvala állnak, a harmadik Paddon hátránya már 1 perc felett van. A Toyota már szombaton közölte, hogy csapatutasítást fognak alkalmazni másnap, tekintettel az állásra.

Breen elmondta, egyelőre nem tudják, mi okozta a tüzet. „Fogalmam sincs, mi történt”- mondta Breen az eset után. „Pár kilométerrel a szakasz megkezdése után nagyon sok füst áramlott be a kocsiba. Párszor meg kellett állnom, mert semmit sem láttam. Innentől nekünk kell lenni Bob, a mesternek (egy mese címe), és kitalálni, mi okozta.”

A Török Rali állása szombat este:

1. O Tänak / M Järveoja EST Toyota Yaris 3hr 34min 22.5sec
2. J-M Latvala / M Anttila FIN Toyota Yaris + 13.1sec
3. H Paddon / S Marshall NZL Hyundai i20 + 1min 10.5sec
4. T Suninen / M Markkula FIN Ford Fiesta + 3min 22.2sec
5. A Mikkelsen / A Jaeger NOR Hyundai i20 + 6min 25.4sec
6. H Solberg / I Minor NOR Skoda Fabia R5 + 11min 55.5sec

Craig Breen, Scott Martin, Citroën World Rally Team Citroën C3 WRC

Craig Breen, Scott Martin, Citroën World Rally Team Citroën C3 WRC

Fotót készítette: Berk Sarıoglu

5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alakul a hármas csata a WRC-ben: Tanak boldog, jó irányba haladnak
Következő cikk Tanak és a Toyota kettős sikerét hozta a Török Rali!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország