BRÉKING

A Toyota semmit nem tud Räikkönen esetleges érkezéséről

A japán gyártónál tagadták, hogy Kimi Räikkönen a listájukon szerepelne a következő évet illetően a WRC-ben.

Kimi Raikkonen, Ferrari

Kimi Raikkonen, Ferrari

Andrew Hone / Motorsport Images

A monacói hétvége egyik legmeglepőbb híre az volt, hogy a finn média szerint Räikkönen idén az utolsó évét töltheti a Forma-1-ben, és jövőre újra ralizhat. Az Ilta Sanomat Mia Miettinent, a Tommi Makinen Racing helyettes vezetőjét idézte, miután azt állították, hogy a Toyota érdeklődik Räikkönen iránt, ha már nem versenyez az F1-ben.

„Kimi jó lehetőség lehet a Toyota számára, de el kell döntenie, hogy folytatja-e a karrierjét a Ferrarival.” – hangzott a nyilatkozat.

A Toyota sportigazgatója, Kaj Lindstrom, aki 2010-ben és 2011-ben Räikkönen navigátora volt, a Motorsport.com kérdésére megerősítette, nem folytatnak tárgyalásokat 2007 Forma-1 bajnokával.

„Most hallottam erről először. Nyilvánvaló, ha valami ilyesmiről lett volna szó, akkor én lennék az első, aki erről értesül Tommitól, vagy Kimitől. Számomra ez csak spekuláció.”

A Toyota WRC-csapatát a négyszeres világbajnok Makinen vezeti, melynek bázisa Finnországban van. A párost jelenleg Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi alkotják. És ott van az észt Ott Tanak is a harmadik Yarissal.

Räikkönen legjobb eredménye a WRC-ben egy 5. hely volt még a Török Ralin 2010-ben. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Neuville nyert Portugáliában és élre állt az összetettben
Következő cikk Neuville 0,7 másodperccel nyerte meg az Olasz Ralit Ogier előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország