A Hyundai is bemutatta a kívül-belül megújult 2024-es WRC-autóját (galéria)

A három nagy istálló közül utoljára a Hyundai mutatta be, hogyan fog kinézni a 2024-es autójuk, amely a hírek szerint könnyebb és megbízhatóbb lesz, mint az elődje.

Hyundai i20 N Rally1 Hybrid

A továbbfejlesztett i20 N természetesen megújult külsőt is kapott, amely főként a dél-koreai gyártó már ismerős égszínkék és narancssárga színkombinációját ötvözi, de azért bizonyos helyeken eltér a 2023-ban használt fényezésüktől.

Az igazi módosítások azonban a motorháztető, vagyis jobban mondva a karosszéria alatt vannak, hiszen a csapat homologizációs jokereket felhasználva több fejlesztést is eszközölt az idei modelljén, aminél elsősorban a súlycsökkentés és a megbízhatósági gondok orvoslása volt a fókuszban.

Az alakulat emellett bejelentette, hogy partnerségre lép az elismert kipufogógyártóval, az Akrapoviccsal, hogy továbbfejleszthessék a kipufogó- és hőkezelő rendszerüket. A Hyundai előtt nagy feladat áll 2024-ben, hiszen valahogyan meg kéne állítaniuk a Toyota utóbbi években látott egyeduralmát.

Az istálló ennek megfelelően nagyon ütős és tapasztalt pilótafelállást hozott össze, hiszen visszatér hozzájuk a korábbi bajnok, Ott Tänak, miközben idén is Thierry Neuville fogja vezetni a másik teljes szezonos autót. Mellettük Dani Sordo, Esapekka Lappi és az új igazolás, Andreas Mikkelsen egy harmadik autón fog majd osztozni egymással a 13 forduló során.

Cyril Abiteboul csapatfőnök pedig úgy véli, az istállónak jelenleg minden összetevője megvan a sikerhez. „Idén több győzelmet akarunk szerezni, amit remélhetőleg elérhetünk a megújult pilótafelállásunkkal és a továbbfejlesztett i20 N Rally1 Hybriddel. Emellett, figyelembe véve a 2024-es szezont, úgy hisszük, hogy harcolhatunk az egyéni bajnoki címért.”

Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Hyundai i20 N Rally1 Hybrid
Esapekka Lappi, Janne Ferm, Hyundai World Rally Team
Andreas Mikkelsen, Torstein Eriksen, Hyundai World Rally Team
Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe, Hyundai World Rally Team
Dani Sordo, Candido Carrera, Hyundai World Rally Team
Ott Tänak, Martin Järveoja, Hyundai World Rally Team
12

„Ottnak [Tänak] befejezetlen ügye van a csapattal, és miután elkezdtünk egyeztetni, világossá vált, hogy közös érdekünk befejezni azt. Thierryvel együtt két pilótánk van, akik képesek lehetnek megszerezni a koronát.” A Hyundai-nál tehát bizakodóak az idei évet és a következő időszakot illetően, de hogy ez mire lesz elég, az a január végén rajtoló szezonban kiderül majd.

A tavalyi Dakar-rali győztesének idén nincs túl jó versenye, hiszen már kétszer is kiesett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Igazán vagány festéssel mutatkozott be a Ford idei WRC-autója (galéria)
Következő cikk Heti motorsport-program: Daytonai 24 órás, WRC és Formula E-futamok!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország