BRÉKING

A Ford szerint Block 2018-ban visszatérhet a WRC-be

Ken Block idén visszatérhet a WRC-be a Ford Performance-cal megújult programjának keretein belül.

Ken Block

Ken Block

M-Sport M-Sport Team

Block Ford által támogatott Hoonigan Racing Division csapata a tavalyi szezon végén kiszállt a WRC-ből, vagyis a versenyző jelenleg is fontolgatja az esélyeit az idei szezont illetően.

A hazájában, Amerikában részt vehet bizonyos eseményeken, de a Forddal a WRC-s visszatéréséről is tárgyalnak. 

A Ford Performance globális igazgatója, Mark Rushbrook a Motorsport.com-nak a következőt mondta: “Ken egy nagyszerű partner, és ezt a kapcsolatot folytatjuk. Az idei év során biztos, hogy látni fogjuk Ken Blockot egy Fordban.”

Vajon Block a WRC-be is visszatérhet? "Nyilvánvalóan ezt is fontolóra vesszük, de néhány dolgot még ki kell dolgoznunk, hogy ez megtörténhessen."

"Ken egy bámulatos versenyző; ültem már mellette az anyósülésen, és nagyon hiszek benne a volán mögött, míg közben nagy a közösségi médiás elérése is a számunkra. A kapcsolat működik."

Block valószínűleg egy 1993-as Ford Escort RS Cosworth-ot terelget majd az eredeti A-csoportban az idei év egy bizonyos pontján, míg az utakra egy B-csoportos RS200-at építettek át. 

"Örömmel látjuk Kent a Ford régebbi autóiban." - folytatta Rushbrook - "Azonban nem csak régebbi autókban szeretnénk látni őt, ez a régebbi és az újabb keveréke kell, hogy legyen."

Block hozzátette: "Visszamennék az erdőbe, hogy 2018-ban újra ralizzak, és az Escort az egyik gép, amivel versenyeznék a murvában. Nagyon izgatott vagyok emiatt."

Block legkomolyabb WRC-programja a 2011-es kilenc fordulós részvétel volt, melyből kettőn a TOP 10-ben végzett a Ford Focus RS WRC-ben. 

Azóta egyszeri eseményeken vett csak részt, de a 2014-es spanyol indulása óta nem állt rajthoz a WRC-ben. Azonban mindig is beismerte, hogy vissza akar térni, és több világszintű eseményen is rajthoz állna.

Ken Block and Alex Gelsomino, Ford Fiesta R5
Ken Block and Alex Gelsomino, Ford Fiesta R5

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Toyota a rali-világbajnoki címben bízik
Következő cikk Hasít a Hyundai a Svéd Ralin, Neuville vezet, Ogier küszködik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország