BRÉKING

Block a Katalán Ralin visszatér a WRC-be!

Négy év után ismét rajthoz áll a WRC-ben Ken Block, méghozzá a Katalán Rali keretében – természetesen saját színekben indul az amerikai.

Ken Block

Ken Block

Monster Energy

Az 50 éves versenyző tehát október 25-28. között fog rajthoz állni a Rali Világbajnokságon, méghozzá az M-Sport által felkészített Ford Fiestával, de saját csapata nevében, ami a Hoonigan Racing Divisiont fogja jelenteni. Navigátora a már „megszokott” Alex Gelsomino lesz. Block legutóbb 2014-ben indult WRC-eseményen, szintén a Katalán Ralin, és ez lesz az első alkalom, hogy élesben terelgethet egy újgenerációs raliautót.

Block már tavaly év végén elhintette a GYMKHANA Grid során, hogy szeretne újra indulni a WRC-ben. A WRX-ből két teljes szezont követően kiszállt csapatával együtt, idén az amerikai ralibajnokságban szerepel pár forduló erejéig egy Ford Escorttal. A WRC-ben 23 alkalommal indult, legjobb eredménye egy hetedik hely még 2013-ból, amit Mexikóban ért el.

„Iszonyatosan nagy erőfeszítést kíván és sok edzést, hogy a WRC-ben versenyezz”- mondta Block. „Mindezt a teszteléssel együtt bele fogom sűríteni abba a rövid periódusba, ami előtte van. Nem tudok elég időt tölteni a kocsiban ahhoz, hogy megfelelően felkészüljek a támadásra a WRC-ben, de élni fogok azzal, ami rendelkezésemre áll!”

Ken Block and Alex Gelsomino, Ford Fiesta R5
Ken Block and Alex Gelsomino, Ford Fiesta R5

M-Sport

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Loeb-öt is meglepte, hogy milyen jó tempót diktált Mexikóban
Következő cikk Tanak fölényes győzelmet aratott Argentínában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország