BRÉKING

A McLaren a WEC LMP1-es kategóriája felé kacsingat

A McLaren elmondta, komolyan érdeklődik az iránt, hogy a jövőben belépjen a WEC királykategóriájába gyártóként azután, hogy korábban már gyártott rendkívül sikeres utcai autókat.

Zak Brown, Executive Director, McLaren Technology Group

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A McLaren ügyvezetője, Zak Brown is részt vett azon a találkozón, amelyen a WEC, vagyis az endurance-világbajnokság LMP1-es kategóriájának 2020-tól vagy 21-től életbe lépő szabályrendszeréről vitatkoztak. Brownnak tetszettek az elhangzottak.

"Sok dolog kifejezetten tetszett, a költségekre és a technológiára vonatkozóan. Olyan irányba halad a sorozat, ami nekünk is felkeltette az érdeklődésünket." - mondta Brown a Motorsport.comnak. Ez az érdeklődés olyan szintű, hogy Brown saját elmondása szerint egy embernek már kiadta feladatként azt, hogy a jövőbeli tárgyalásokon képviselje a csapatot.

Azt már korábban sem titkolták a McLaren részéről, hogy idővel szívesen visszatérnének a WEC legfőbb versenyére, a zászlóshajó Le Mans-i 24 órásra, Brown pedig, aki nem csak a Forma-1-es csapatot, hanem a sportautó-részleget is vezeti, elmondta, imádná, ha 1995 után megint a McLaren nyerne Le Mans-ban.

A legreálisabb forgatókönyv (egyelőre) a GTE kategória lehet, ahol valamelyik sportautójuk Le Mans-i változatával indulhatnak. Az LMP1-es szerepvállalás akkor valósulhat meg Brown szerint, ha ezeket a költséghatékonyságra vonatkozó szabályokat tényleg bevezetik a sorozatban. Amennyiben a McLaren tényleg visszatérne a hosszútávú világbajnokság mezőnyébe, az kiváló alkalom lehetne Fernando Alonsónak, hogy megszerezze a hőn áhított Triple Crown F1-es világbajnoki cím melletti másik két részéből az egyiket, a Le Mans-i sikert.

Az is lehet viszont, hogy Alonsónak hamarabb is alkalma lesz LMP1-es gépet hajtani, ugyanis szinte biztos, hogy vasárnap ő vezetheti Bahreinben a Toyota egyik gépét a hivatalos újoncteszten. A találkozón egyébként annak ellenére részt vett a Porsche is, hogy a hétvégi bahreini futamot követően kiszállnak a sorozatból. Frank-Steffen Walliser szerint annak ellenére, hogy kivonulnak, arra mindig készek, hogy tárgyaljanak, vagy legalábbis figyeljenek a fejleményekre.

A WEC promótere, az Automobile Club de l'Ouest részéről a sportigazgató Vincent Beaumesnil elmondta, a tervekben az is opcióként szerepel, hogy a csúcskategória autói egy csúcsteljesítményű sportautóra hasonlítsanak kinézetben, de az új szabályok legkorábban 2020-tól vagy 2021-től léphetnek életbe. Az ACO és az FIA célja az, hogy a Motorsport Világtanács decemberi ülésére már egy nagyvonalakban meglévő tervet tegyen le az asztalra.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a Toyota LMP1-es gépét tesztelheti?!
Következő cikk Íme a WEC szurkolói felmérés eredményei: fiatal közönség, változatos formátum

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország