WEC: a Porsche győzött Fudzsiban, a hazaiak elvéreztek, Schumacher pedig dobogón
A Porsche sikerével zárult a hosszútávú világbajnokság, vagyis a WEC idei utolsó előtti fordulója, amelyet Fudzsiban rendeztek, és az alakulatnak ezzel sikerült növelnie a pontelőnyét a bajnokságban a novemberi szezonzáró előtt.
WEC 6h Fuji 2024: Porsche siegt, Kubica kegelt, Mick-Knoten geplatzt!
Fotót készítette: LAT Images
Laurens Vanthoor, Andre Lotterer és Kevin Estre volt a győztes hármas, méghozzá az idénynyitó katari viadal óta először, aminek következtében most 27 pontra növelték előnyüket a tabellán.
Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 7-es számú Toyota nem tudta befejezni a futamot, miután Kamui Kobajasi alig egy órával a leintés előtt ütközött a másik Penske Porschéval, és az autója annyira megsérült, hogy fel kellett adniuk a versenyt. A Porsche ezzel jó helyzetbe került, hogy 2017 után ismételten bajnoki címet szerezzen a WEC-ben.
A pole-ból ugyan a Cadillac indulhatott, de Vanthoor az erős első etapjának és a mögévágási stratégiának köszönhetően a második órában már az élre került. Bár egy ideig az eltérő taktikán lévő 50-es Ferrari is vezette a futamot, a Vanthoortól a volánt átvevő Lotterer a verseny félidejét követően megelőzte Nicklas Nielsent, így visszaállt az eredeti sorrend.
A viadal felét elhagyva aztán jött egy biztonsági autós periódus, mivel Danyiil Kvjat alatt megállt a Lamborghini, és ennek köszönhetően az éllovasok azonos taktikára kerültek, így a végén egy 90 perces sprintfutammá változott az amúgy hatórás fudzsi esemény.
A Porsche Estre vezetésével viszont már nem engedte ki a győzelmet a kezei közül, így a célban 16,6 másodperces előnnyel nyertek. Ezek után egyi ideig azonban veszélybe került ez a győzelem, mert a 6-os Porschét guminyomással kapcsolatos kihágásért kezdték vizsgálni, de végül egy megrovással megúszták a dolgot, így megtarthatták első helyüket.
A második pozíciót az egész hétvégén szépen teljesítő 15-ös számú BMW egysége szerezte meg Dries Vanthoorral, Raffaele Marciellóval és Marco Wittmann-nal a volánnál. Mindez hatalmas eredmény a márka számára, hiszen először értek fel a dobogóra a WEC hiperautós kategóriájában.
Wittmann a harmadik helyről rajtolhatott, de már az első körben maga mögé utasította a 8-as számú Toyotát vezető Sebastien Buemit, és a célig igazából ki sem engedték a kezeik közül ezt a pozíciót. Ami pedig a dobogó legalsó fokát illeti, ott komoly meglepetésre az Alpine 36-os számú alakulata végzett Mick Schumacherrel, Nicolas Lapierre-rel és Mathieu Vaxievere-vel.
Az Alpine számára is ez volt az első dobogó, amelyet ráadásul önerőből értek el, hiszen a korábban a Haasszal az F1-ben versenyző Schumacher hat perccel a vége előtt előzte meg a 12-es Jota Porschét, bebiztosítva a kiváló eredményt. Jól mentek még a Peugeot-k, hiszen az egyik autójuk a negyedik, a másik pedig nyolcadik lett.
Katasztrófát könyvelhetett viszont el a Ferrari, a Toyota és a Cadillac is. Az előző versenyt megnyerő Robert Kubica a második kör elején csúnyán elmérte az 1-es kanyar féktávját a 83-as Ferrariban, aminek komoly következményei lettek, hiszen egy Porsche, az 51-es Ferrari és az egyik Alpine is belekeveredett a lengyel által elindított láncreakcióba.
Ennek pedig az lett a vége, hogy a Ferrari csupán egy kilencedik helyet tudott szerezni az 50-es autójával. A Toyotánál Kobajasi balesetét már említettük, a 8-as autó azonban sokáig jól állt, de aztán Rio Hirakawa áthajtásos büntetést kapott, miután nem tartotta tiszteletben a kék zászlókat, így végül a tizedik helyen, körhátrányban zárták a versenyt.
Ami pedig a Cadillacet illeti, náluk egy lassú versenyzőcsere, egy defekt, majd pedig egy baleset járult hozzá ahhoz, hogy az ígéretes kezdésből végül pontszerzés sem lett.
Az LMGT3-ban eközben viszont a Ferrari és a Porsche örülhetett leginkább. A maranellóiak 54-es számú autója nyerte a versenyt Davide Rigonnal, Francesco Castellaccival és Thomas Flohrral. Rigon ráadásul az utolsó körben utasította maga mögé az 59-es rajtszámú United Autosports McLarent, akik végül a dobogóra sem értek fel.
A második helyen a 92-es Manthey PureRxcing Porsche végzett, ami elég volt Klaus Bachlernek, Alex Malkyhinnek és Joel Sturmnak ahhoz, hogy egy fordulóval a vége előtt bebiztosítsák maguknak a bajnoki címet. Az utolsó dobogós hely pedig a BMW-é lett, hiszen Maxime Martin, Valentino Rossi és Ahmad Al Harthy szerezte meg a harmadik helyet.
Íme a pontszerzők Fudzsiból:
1
-
2
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Helyezés | Csapat | # | Versenyzők | Autó | Kör | Idő | Intervallum | Kerékcsere | Kiesés | Pont | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1 |
PORSCHE PENSKE MOTORSPORT HYPERCAR
|
6 | K. Estre A. Lotterer L. Vanthoor | Porsche 963 | 213 |
- |
5 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
2 |
BMW M Team WRT HYPERCAR
|
15 | D. Vanthoor R. Marciello M. Wittmann | BMW M Hybrid V8 | 213 |
+16.601 16.601 |
16.601 | 6 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
3 |
Alpine Endurance Team HYPERCAR
|
36 | N. Lapierre M. Schumacher M. Vaxivière | Alpine A424 | 213 |
+42.321 42.321 |
25.720 | 7 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
4 |
PEUGEOT TOTALENERGIES HYPERCAR
|
93 | M. Jensen N. Müller J. Vergne | Peugeot 9X8 2024 | 213 |
+45.846 45.846 |
3.525 | 7 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
5 |
HERTZ TEAM JOTA HYPERCAR
|
12 | W. Stevens C. Ilott N. Nato | Porsche 963 | 213 |
+49.689 49.689 |
3.843 | 6 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
6 |
HERTZ TEAM JOTA HYPERCAR
|
38 | J. Button P. Hanson O. Rasmussen | Porsche 963 | 213 |
+51.916 51.916 |
2.227 | 6 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
7 |
Alpine Endurance Team HYPERCAR
|
35 | J. Gounon F. Habsburg C. Milesi | Alpine A424 | 213 |
+54.316 54.316 |
2.400 | 7 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
8 |
PEUGEOT TOTALENERGIES HYPERCAR
|
94 | P. diResta L. Duval S. Vandoorne | Peugeot 9X8 2024 | 213 |
+54.324 54.324 |
0.008 | 6 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
9 |
FERRARI AF CORSE HYPERCAR
|
50 | A. Fuoco M. Molina N. Nielsen | Ferrari 499P | 213 |
+57.874 57.874 |
3.550 | 6 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
10 |
Toyota Racing HYPERCAR
|
8 | S. Buemi B. Hartley R. Hirakawa | Toyota GR010 - Hybrid | 213 |
+58.879 58.879 |
1.005 | 7 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Teljes eredmény |
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.