Motorsport.com hírek

Megvannak a WEC-szuperszezon részletei!

Alapos átalakulás kellős közepén van jelenleg az endurance-világbajnokság, vagyis a WEC, az átmeneti időszak például egy szuperszezont is magával hoz, ami 2019-ben ér véget.

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050-Hybrid: Fernando Alonso, Sébastien Buemi

Toyota Racing

Ahogy a Forma-1-ben, úgy a WEC-ben, vagyis a hosszútávú autóversenyzés világbajnokságában is alapos átalakulásokat terveznek 2020-tól kezdődően, addig viszont, mivel hátravan még két év, valahogy át kell vészelni az átmeneti időszakot is.

Az FIA ma ért a végére a korábban már belengetett szuperszezon részletes szabályainak megalkotásába, így immár hivatalos, hogy a gyakorlatban két idény olvad össze eggyé és tart egészen 2019-ig, de lesznek még egyéb változások is a szabályokat illetően.

A szabályok változásai

Mivel a következő két évben egészen biztosan elég gyér lesz a résztvevők létszáma az LMP1-es kategóriában, az FIA úgy döntött, hogy a hibrid és nem hibrid autók egy mezőnyben versenyeznek majd, ezt nyilván különböző módosításokkal, hogy kiegyenlítsék a két csoport teljesítményét.

Megváltozott több verseny pontozása, a sebringi 1500 mérföldes 32 pont+25 százalékot ér majd, a Le Mans-i verseny értéke pedig 50-ről 38 pontra (+50 százalék) csökken. Az LMP1-es kategória bajnoka mostantól csapatként és nem gyártóként szerzi majd meg a világbajnoki címet.

A versenynaptár

Ahogy arról szó esett, a WEC 2018-19-es megaszezonja gyakorlatilag két külön idény egybeolvasztása. A versengés így 2018 májusában kezdődik Spában, ami után rögtön jön a Le Mans-i 24 órás. A teljes szezon bő egy évvel később, a második Le Mans-i száguldással ér véget. A pontos versenynaptár az FIA kommünikéje szerint így néz majd ki a következő bő egy évben:

Időpont

Ország

Verseny

2018. május 5.

Belgium

Spa-Francorchamps-i 6 órás

2018. június 16-17.

Franciaország

Le Mans-i 24 órás

2018. augusztus 19.

Nagy-Britannia

Silverstone-i 6 órás

2018. október 21.

Japán

Fudzsi 6 órás

2018. november 18.

Kína

Sanghaji 6 órás

2019. március 16-17.

Egyesült Államok

Sebringi 1500 mérföldes

2019. május 4.

Belgium

Spa-Francorchamps-i 6 órás

2019. június 15-16.

Franciaország

Le Mans-i 24 órás

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: „Nem tudom, mi lesz Le Mans-ban…”
Következő cikk Bemutatta LMP1-es versenygépét a Ginetta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország