Toyota: A politika miatt vesztettünk Le Mans-ban!

A Toyota igazságtalannak érzi, hogy nem sokkal a Le Mans-i 24 órás verseny előtt változtattak a BoP-n – erről beszélt az elnök Tojoda Akio és Alex Wurz is.

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota GR010 - Hybrid of Sebastien Buemi, Brendon Hartley, Ryo Hirakawa

Káosz és rengeteg izgalom után az 51-es rajtszámú Ferrari tudott győzni a Le Mans-i 24 óráson, a Toyota pedig egyáltalán nem elégedett az El Mundo Deportivo jelentése szerint.

A japán márkát a BoP utolsó pillanatban történt megváltoztatása zavarja: 10 nappal a futam előtt a Toyota 37 kilogramm ballasztsúlyt kapott, így a Ferrari 16 kilogrammos előnybe került hozzájuk képest.

További híreink:

„Az Audi 2016-ban, a Porsche pedig 2018-ban lépett ki, csak a Toyota maradt Le Mans-ban, hogy harcoljon. Annak nagyon örülünk, hogy több gyártó is visszatért idén, de ez a motorsport. Egyértelmű, hogy nincs olyan szabályzat, amely a gyártók makacsságát mutatja meg.”

„Azt akartam, hogy a versenyzők, a mérnökök és a szerelők is olyan helyen versenyezzenek, ahol a következő 100 évben is el tudjuk képzelni magunkat. Azonban amikor az eredményeket néztem, arra gondoltam, hogy a politika miatt vesztettünk” – mondta az elnök Tojoda Akio.

A korábbi F1-es pilóta és a Toyota nagykövete, Alex Wurz pedig hasonlóképpen látja a dolgot, mint az elnök:

„Hogy boldogok vagyunk-e? Nem, mert a BoP-változtatás az utolsó pillanatban érkezett, és meglepett minket a bejelentés módja és az időzítés is, ami teljesen ellentétes azzal, amit eredetileg hittünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sebastian Vettel fontolgatja a visszatérést! – német sajtó
Következő cikk Jenson Button főállású versenyzőként akar visszatérni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország