Motorsport.com hírek

Szenzációs hír: 62 évesen áll rajthoz Le Mans-ban a holland legenda

Jan Lammers megerősítette az indulását a legendás 24 órás viadalon, ami azt jelenti, hogy 62 évesen áll rajthoz Le Mans-ban.

Jan Lammers, Racing Team Nederland
Jan Lammers, Racing Team Nederland
Jan Lammers, Racing Team Nederland
Jan Lammers, Racing Team Nederland

Lammers igen nagy név a motorsportban, aki többek között a Forma-1-ben is rajthoz állt. A hollandok legendás versenyzője 1979 és 1982 között, valamint 1992-ben összesen 23 nagydíjon szerepelt, miközben olyan csapatoknak dolgozott, mint a Shadow, az ATS, az Ensign, a Theodore, és a March.

A legnagyobb sikerét 1988-ban érte el a Le Mans-i 24 órás versenyen a Jaguar XJR-9LM volánja mögött a C1 kategóriában, amit sikerült megnyernie a brit csapattársaival. 1983 és 2017 között számtalan alkalommal indult Le Mans-ban, és a legendás futamon, de a dobogóra a győzelmén kívül csak 1990-ben és 1996-ban állhatott fel. 1990-ben a Jaguar XJR-12, míg hat évvel később a Courage C36-Porsche volánja mögött volt dobogós.

Lammers, aki idén június első hetében már 62 esztendős lesz, tavaly az LMP2-es kategóriában indult Rubens Barrichello és Frits van Eerd csapattársaként egy Dallara P217-Gibson versenygéppel. A versenyt az osztályukban a 11. helyen fejezték be, míg az összetettben a 13. pozíció volt az övék.

A 2017-es szereplés előtt Lammers 2011-ben volt ott Le Mans-ban az indulók között, de akkor egy LMP1-es Orecával, és végül kiesett, akárcsak azelőtt 2008-ban a Lolával.

Hétfőn, azaz ma megerősítették, hogy Jan az idei 24 óráson is rajthoz fog állni, ami azt jelenti, hogy 62 esztendősen vezeti majd az autót Frits és Giedo van der Garde csapattársaként. A Racing Team Nederland néven futó istálló az Endurance bajnokságban szerepel, mely magágban foglalja a híres 24 órás futamot is.

A csapat örömmel fogadta, hogy meg tudott állapodni a veterán versenyzővel, aki óriási tapasztalattal rendelkezik, és még mindig versenyképes. Lammers szintén boldogan nyilatkozott, és úgy érzi, képes lesz a maximumot nyújtani, miközben a 6 órás spa-i futamon is ott lesz, ami egyfajta hangolódásnak és tesztnek is tekinthető Le Mans-ra.

Lammers elmondta, Le Mans után is folytatni akarja a versenyzést, és valószínűleg sok lehetősége lesz erre. „Persze továbbra is szorosan részt veszek a Racing Team Nederland tevékenységeiben.”

A csapat egy Dallara P217 versenygéppel nevezett az LMP2-es osztályban. A szezon részeként hat futamon fognak szerepelni, érintve Európát, Ázsiát és Amerikát. Az idei Le Mans-i 24 órás verseny június 16. és 17. között kerül megrendezésre. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: talán idén jön el a nap, és rajthoz állok Le Mansban
Következő cikk Alonso csatlakozik a Toyotához: debütál Le Mans-ban és több WEC versenyen is rajthoz áll

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország