BRÉKING

Megérkeztek az első képek a Rebellion új LMP1-es autójáról

A Rebellion Racing közzétette az első képeket az LMP1-es gépéről, amivel a Toyota ellen versenyeznek majd a 2018/19-es WEC szuperszezonban.

Rebellion R-13

Fotót készítette: Rebellion Racing

A svájci istálló, akik azt követően térnek vissza az LMP1-be, hogy 2017-ben megnyerték az LMP2-es bajnokságot, közzétették a grafikus képeket az új Gibson által meghajtott R-13-ról a genfi autóbemutatón. 

Az R-13-at a francia konstruktőr, az Oreca fejlesztette ki, és a sikeres LMP2-es 07-es dizájnra építették, azonban az autó nagy része teljesen új. 

Az Oreca technikai igazgatója, David Floury "nagyon másként" jellemezte a koncepciót, mint a vállalat korábbi prototípusa, melyek közé tartozik a 2014-16-os Rebellion R-One is.

Az autó az R-13 nevet kapta, ugyanis a 13-as szám a csapattulajdonos, Alexandre Pesci kedvenc száma. 

A két Rebellion, amit többek között a korábbi Porsche versenyzőpáros, Andre Lotterer és Neel Jani is vezetni fog, az #1-es és a #3-as rajtszámmal indul a 2018/19-es WEC szezonban. 

Az autó a hivatalos áprilisi WEC teszt előtt nem is gurul pályára.

Rebellion R-13
Rebellion R-13
Rebellion R-13
Rebellion R-13
4

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kubica ismét tesztelni fogja a Manor WEC-autóját
Következő cikk Két hét F1-es teszt után Alonso máris a WEC-szezonra gyakorol a Toyotával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország