BRÉKING: Kizárták a másik Toyotát, így Alonso gépe a pole-ból indul szombaton

Fernando Alonso mégsem a második helyről várhatja a folytatást Belgiumban, élete első WEC-versenyén.

Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Toyota Gazoo Racing

Fernando Alonso, Sébastien Buemi, Toyota Gazoo Racing

Toyota Racing

Mint ismeretes, a kétszeres spanyol világbajnok, aki idén a Forma-1 mellett a WEC-ben is egy teljes szezont fog lehúzni, Spa-Francorchampsban-ban a pénteki időmérő edzésen a második helyet szerezte meg.

A leggyorsabb időt Mike Conway, és Kamui Kobayashi 7-es rajtszámú TS0S0 Hibrid versenygépe autózta, 0,379 másodperccel megelőzve Alonsót, és csapattársát, Kazuki Nakajimát.

Közben kiderült, hogy a 7-es autó idejét törölték, miután az szabályt szegett az üzemanyag áramlás területén. Az érintett, és szabálysértésen kapott autó csak a bokszból fog indulni vasárnap, és az addig nem vághat neki a távnak, míg az utolsó autó be nem fejezte a nyitókörét.  

A Toyota által közölt adatok ellentmondásba ütköztek az áramlásmérőn, amit az FIA nem tudott figyelmen kívül hagyni, és keményen is szankcionált.   

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 8-as autó, amit Alonso, Nakajima és Buemi oszt meg egymással, a pole-ból vág neki a 6 órás viadalnak. Érdekesség, hogy Alonso legutóbb 2012-ben szerzett pole pozíciót, még a Forma-1-ben a Ferrarival a Német Nagydíjon. És egyúttal ez volt a legutóbbi első soros eredménye is.

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso
#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso

Fotó készítője: JEP / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fittipaldi gyaníthatóan lábtörést szenvedett Spában
Következő cikk Átesett a műtéten a nyílt lábtörést szenvedett Fittipaldi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország